Bertrand Woirhaye a Groupama Biztosító új vezérigazgatója

Karrier

A Groupama-csoport görög leányvállalatától érkező szakember a nyugdíjba vonuló Yann Ménétrier-t váltja a poszton.

A közjogi és politikatudományi mesterfokozattal is rendelkező Bertrand Woirhaye tanulmányait Franciaországban a Grenoble-i Politikatudományi Intézetnél, valamint a Társadalombiztosítási Nemzeti Egyetemen végezte. A szakember pályafutását a Mezőgazdasági Kölcsönös Biztosító Központi Pénztárainak Egyesületénél kezdte. A Corrèze megyei Mezőgazdasági Kölcsönös Biztosító Egyesület vezérigazgatója, amikor 1993-ban, a Groupama Pays Verts Regionális Pénztár alapításakor vezérigazgatóvá nevezték ki, mely pozíciót 2002-ig töltötte be. Ezt követően a Központi Pénztárhoz csatlakozott, hogy irányításával létrehozhassák a Groupama Nemzeti Szövetséget, melynek igazgatójává nevezték ki 2004 januárjában.

2007 júliusától a Groupama-csoport görög leányvállalata, a Groupama Phoenix vezérigazgatói feladatait látta el. Bertrand Woirhaye az elmúlt kilenc évben nyereségessé, a Groupama Csoport egyik legjobban teljesítő leányvállalatává tette az irányítása alá tartozó Groupama Phoenix-et.

„Örömmel vállaltam el a magyar piac egyik legerősebb, legdinamikusabb biztosítótársasága vezetésére szóló megbízást. Egyik legfőbb célkitűzésem, hogy a jövőben is olyan kiváló teljesítményt érjen el a vállalat, mint érkezésem előtt, és szeretném, ha a magyarok kedvenc biztosítójává tehetném a Groupamát. Továbbra is ki fogjuk használni az ország elsőszámú pénzintézetével, az OTP Bankkal kötött hosszú távú partneri megállapodásunkban rejlő lehetőségeket, és bízom abban is, hogy a magyar társaság erősségeire támaszkodva a Groupama Biztosítónak a szlovák piacon is lesz lehetősége fejlődni a jövőben” – mondta el Bertrand Woirhaye az előtte álló feladatokról.

Yann Ménétrier, a Groupama Biztosító vezérigazgatója nyugdíjba vonul. A magyar leányvállalat éléről most leköszönő vezérigazgató 1988 óta állt a Groupama alkalmazásában, a magyar leányvállalat vezetését nyolc éve látja el.

Irányítása alatt a Groupama Biztosító fejlődése töretlen volt. Termékkínálatának folyamatos korszerűsítésével, értékesítési hálózatának és központjának átalakításával stabilizálta a társaság harmadik helyét magyar biztosítási piacon. A Groupama Biztosító mindvégig a Csoport egyik legeredményesebb leányvállalatának számított. Az elmúlt évben a vállalat új székházba költözött és nevének egyszerűsítésével együtt új szlogent választott céljai szimbolizálására.

„Bizalomból biztonság – ez a két szó szimbolizálja törekvéseinket. Biztosítótársaságunk minden erőfeszítése arra irányul, hogy ügyfeleink igényeire a legmegfelelőbb szolgáltatásokat nyújthassuk” – mondta el Yann Ménétrier, a Groupama Biztosító leköszönő vezérigazgatója.

SOCIAL MEDIA