Beindultak a női startupok

Hírek Kiemelt

Ötéves lett a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor. A 2017-ben kísérleti projektként indult program együtt nőtt fel az alulról szerveződő hazai startup közösséggel, mára pedig már 21 különböző iparágból érkező, korai fázisban lévő startupot segített elindítani a piacra lépés és a siker felé vezető úton.

 

„Az öt év során 90 csapatunk, 7 milliárd forint összegű tőkebevonásához járultunk hozzá. Az inkubált startupjaink közül 24 jelenleg is aktív, összességében nézve pedig 65 százalékuk az alapítás után egy évvel is működik. Ez nagyon jó arány a nemzetközi 25 százalékos átlaghoz képest” – összegezte a kiváló eredményeket Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a Start it @K&H sajtótájékoztatóján.

Az inkubátornak ezt a kiemelkedő sikerrátát azzal sikerült elérnie, hogy a legkritikusabb – piacra lépésig terjedő – fázisban nyújt segítséget a startupoknak. A féléves mentorálás alatt egy olyan inspiráló közösségbe kerülnek a csapatok, ahol a szakmai- és a K&H vezetői közül kikerülő mentorok, a technológiai szolgáltatások, az inkubátor hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere és az alumni csapatok értékes tapasztalatai is rendelkezésre állnak a fejlődéshez. A cél pedig az indulás óta változatlan, a nagyvállalati és a startup szektor szinergiáinak kihasználásával támogatni az innovatív ötletek sikereit – írják.

 

Fókuszban a fenntarthatóság

Az őszi felvételi körben 55 jelentkező közül 15 csapat került az inkubátorba, akik közül négy környezetbarát megoldással érkezett, hat pedig női alapítású. „Az volt a célunk, hogy – a K&H Csoport fenntarthatósági törekvéseivel összhangban – kiemelten támogassuk azokat a startupokat, amelyek valamilyen környezeti vagy társadalmi problémára nyújtanak megoldást. Ezzel túlléptünk azon, hogy a fenntarthatóságot pusztán környezetvédelmi oldalról nézzük. AZ ESG második lába, a „social”, vagyis a társadalmi vonal is ugyanúgy szerepet kapott a csapatok kiválasztásánál. Kifejezetten a női esélyegyenlőséget erősítő startupokat kerestünk, amelyek vagy női alapításúak, vagy az egyenrangúságot erősítik az ötletükkel, például a nők elhelyezkedését, érvényesülését segítik a férfias szakmákban” – hangsúlyozta Németh Balázs.

Az őszi szemeszterben a fenntarthatósági csapatok megújult programelemek is támogatják a fejlődésben, többek között női mentorokat kapnak, a témába vágó workshopokon- és előadásokon vehetnek részt, illetve kerekasztal beszélgetéseken tanulhatnak, inspirálódnak a sikeres női vállalkozóktól.

 

SOCIAL MEDIA