Barbie és a National Geographic a környezetvédelemért

Hírek Kiemelt

A természetvédelemhez köthető, tudományos szakmákat népszerűsíti a Mattel a National Geographic-kal együttműködve. Az új Barbie-k bevezetésének célja, hogy felhívja a fiatal lányok figyelmét a környezetvédelem fontosságára, valamint, hogy megismertesse velük a nők körében kevésbé népszerű tudományos foglalkozásokat. Az izgalmas kollekció darabjai már Magyarországon is kaphatók.

Új kollekcióval bővítette portfolióját a Mattel. A National Geographic-kal közös együttműködés nyomán olyan, a természetvédelemhez köthető foglalkozásokat mutatnak be, amelyekben a nők általában alulreprezentáltak. Ennek megfelelően az új Barbie-k között megtalálható a tengerbiológus, a csillagász, a lepkekutató, a természetvédő és a természetfotós is. Az izgalmas babákkal a márka célja, hogy felhívja a fiatal lányok figyelmét a környezetvédelem fontosságára, valamint, hogy példaképek állításával arra ösztönözze őket, bátran képviseljenek egyéni döntésük szerint a „hagyományos” szerepektől eltérő életmodelleket is.

„A fiatal nők gyakran nem ismerik fel a bennük rejlő tehetséget, és csak keveset tudnak a tudományos szakmai lehetőségekről. Az új kollekcióval a Barbie már gyerekkorban lehetővé szeretné tenni a lányok számára, hogy a történetmesélés és a játék révén új szerepekben próbálják ki magukat és elhiggyék, bármi lehet belőlük. Így a National Geographic-kal folytatott partnerségünk révén már csillagászként, tengerbiológusként vagy akár természetfotósként is elképzelhetik magukat, ezzel szélesítve a későbbi pályaválasztási lehetőségeiket” – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi brand menedzsere.

Az együttműködés a National Geographic számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen a kezdeményezéssel lehetőségük van felkelteni a fiatalok érdeklődését a tudományos, kulturális témák iránt, illetve játékos formában megmutatni, hogy a tudomány, valamint a technika világa is lehet izgalmas és vonzó.

„A National Geographic küldetése mindig is az volt, hogy segítse az embereket a világ megértésében” – mondta Susan Goldberg, a National Geographic magazin főszerkesztője, a National Geographic Partners szerkesztőségi igazgatója. „A Barbie-val való partnerségünk révén kreatív módon taníthatjuk a gyerekeket és a játék erejével fedezhetjük fel a kutatók és a tudósok következő generációját.”

A sorozatban szereplő Barbie-k valósághű ruházatot és kiegészítőket viselnek, amelyeket a National Geographic felfedezőinek, valamint a magazin főszerkesztőjének bevonásával terveztek. A kollekció csomagolásán a National Geographic logó is megjelenik, a babák már a magyarországi játékboltokban is elérhetőek.

SOCIAL MEDIA