Bajnokok Ligája: győzött otthon az Inter, csak ikszelt vendégként a Dortmund

Tejszínhub

A Bajnokok Ligája keddi játéknapján az Internazionale az Atlético Madridot, a PSV Eindhoven a Dortmundot fogadta. Egyelőre egyik párharc sem dőlt el.

 

A milánói derbit kétségkívül nagyobb érdeklődés előzte meg, hiszen az Inter korábbi BL-győztes, ráadásul kilenc ponttal vezeti a Serie A tabelláját, az Atlético pedig a spanyol bajnokság egyik élcsapata. Az első félidő a várakozásokhoz képest kisebb csalódást jelentett, ahogy mondani szokták: nagy taktikai csata dúlt a gyepen (magyarul: elég unalmas volt a játék, helyzetek nélkül), az Inter csak az első félidő utolsó tíz percét nyomta meg, de akkor egymás után dolgozta ki a helyzeteket.

Az olaszok a második félidő elején ott folytatták, ahol a szünet előtt abbahagyták, Arnautovic egymaga mesterhármast szerezhetett volna, de egyszer Oblak kezébe fejelte a labdát, két másik helyzetben pedig 6 méterről sem találta el a kaput.

A második félidő egyértelműen a milánói kék-feketéké volt, nagy fölényben játszottak, amit csak szórványos Atlético-kontrák törtek meg, komolyabb gólveszélynél nélkül. Az Internazionale fölénye a 79. percben érett végre góllá, amikor a korábban minden lehetséges helyzetet kihagyó Arnautovic végre betalált. Egy lepattanó labdát vágott kapura, igaz, az is csak a kapusról pattant a hálóba. A hazaiak továbbra is támadtak, de nem tudták növelni az előnyüket. Az egy-nullás eredmény nem megnyugtató a madridi visszavágó előtt.

A másik mérkőzésen, Eindhovenben a Bundesligát jelentős előnnyel vezető, hetek óta igen jó formában futballozó Dortmund már a 24. percben előnybe került és a mérkőzés hátralévő részében is fölényben játszott az európai elittől most kicsit távol eső hazai csapat ellen, de a mérkőzést nem nem tudta megnyerni, ugyanis az ötvenhatodik percben a hollandok egy vitatható büntetővel kiegyenlítettek. Ettől függetlenül inkább a Dortmundnak jó ez a döntetlen, a német csapat hazai pályán bebiztosíthatja a továbbjutását.

 

Internazionale – Atlético Madrid 1:0

PSV Eindhoven – Borussia Dortmund 1:1

 

SOCIAL MEDIA