Baji Balázs elszántan dolgozik a visszatérésén

Hírek

A világbajnoki bronzérmes gátfutót, Baji Balázst  nemrég az egyik edzésén szerencsétlen baleset érte. Térdsérülése miatt az idei fedett pályás versenyzésről le kellett mondania, ám ő még sincs elkeseredve. Azt mondja, nem tört meg, még erősebbé vált, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb újra visszatérhessen a pályára. Felépülésében a Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézet szakértői is támogatják a sportolót, aki bízik benne, hogy segítségükkel még gyorsabb és hatékonyabb lesz a regeneráció.

Hogyan történt a baleset?

– Néhány hete az egyik edzésen gátfutás közben elestem, méghozzá elég szerencsétlen módon, így sérült meg a térdem. Az elmúlt közel tíz évemet alapvetően úgy töltöttem a felnőtt élmezőnyben és világversenyeken, hogy semmit nem kellett kihagynom, és nem volt olyan sérülésem, ami bármiben is akadályozott volna. Ez a mostani eset is inkább egy rossz mozdulat, egy botlás, ami a balszerencsének köszönhető.

– Milyen kezeléseket kaptál eddig?

– A baleset után rögtön megműtöttek, ezt követően pedig több napon keresztül lábadoztam, most a sportkórházban vagyok a rehabilitációs osztályon. Gyógytornászok foglalkoznak velem, és olyan intenzív kezeléseket kapok, amik segítik a mihamarabbi felépülésemet. Pár hét múlva esedékes egy újabb műtét, és folytatjuk tovább a rehabilitációmat is.

– A Scitec Institute miben tudja segíteni a gyógyulásodat?

– Az intézet szakértői csapatával az együttműködésünk alapvetően a sikeres versenyfelkészülésemre, a teljesítményem fokozására irányult, ám sajnos a sérülésem miatt ezt a célt félre kell most kicsit tenni és a gyógyulásomra összpontosítani. Örömteli, hogy részükről olyan kézzelfogható, azonnali segítséget kapok ebben a nehéz időszakban, amelyek támogatnak abban, hogy mielőbb visszatérhessek a versenypályára. A baleset miatt kiestem például a napi rendszeres edzésből, ilyenkor sok izom, mivel nincs rá szükség, elkezd visszaépülni, ám egy jó diétával és a megfelelő táplálékkiegészítők fogyasztásával el lehet érni, hogy ez a folyamat lelassuljon, a lehető legkevesebb izmot veszítsem el, illetve a legjobb állapotban térhessek vissza a tréningekhez. Örülök, hogy a Scitec Institute szakértői mellettem vannak, és folyamatosan segítik a mindennapjaimat.

– Fontos számodra, hogy olyan szakemberek vannak melletted, akikben valóban megbízhatsz?

– A hitelesség nagyon fontos számomra! A Scitec Institute-ban és a szakembereiben pedig teljes mértékig megbízom, az ajánlásaik eddig is mindig beváltak nekem. Az is fontos számomra, hogy a legfrissebb tudományos eredményeket veszik alapul, amikor tanácsot adnak. Hiszek benne, hogy az ő segítségükkel még gyorsabb és hatékonyabb lesz a regeneráció.

– Aktív sportolóként miként érintett, hogy nem edzhetsz a megszokott módon, nap, mint nap, hanem igenis pihenni kell?

– Nem tagadom, adódtak olyan pillanatok, amikor tehetetlennek éreztem magam, és nehéz volt feldolgozni és elfogadni, hogy ez a helyzet. De ilyenkor nincs választása az embernek! Átállítottam az agyamat arra, hogy most az első számú és legfontosabb szempont az, hogy meggyógyuljak és teljes mértékben visszatérjek majd a régi valómba, hiszen még jó pár évem van aktív sportolóként. Szerencsére nem kell elgondolkodnom azon, hogy visszavonulok, ez meg sem fordult a fejemben! Ebből a sérülésből még erősebben, motiváltabban és elszántabban kell visszatérni, és azokat az energiákat, amik most felhalmozódnak bennem, utána jól kiengedni a tréningeken és versenyeken.

– Mikorra tervezed a visszatérést?

– Ezt még nem tudom pontosan megmondani, minden menet közben derül majd ki. Egy biztos, nem szeretném túlfeszíteni a tempót, és felesleges kockázatokat sem akarok bevállalni. A célom a teljes felépülés, és az, hogy a 2020-as tokiói olimpiára tökéletes állapotba kerüljek.

A Scitec Institute-ról

A Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézet a sportteljesítmény és az egészségfejlesztés intézménye, ahol az eredmények érdekében egységesül a tudomány és a komplex életmód-tanácsadás. A Scitec Institute a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási tanácsadójaként hozzá kíván járulni az olimpiai eszme ápolásához, a Magyar Olimpiai Bizottság célkitűzéseihez, valamint a nemzetközi olimpiai eseményekre készülő Magyar Olimpiai Csapat eredményes felkészüléséhez. Az institute-ban az olimpikonok és profi atléták mellett azonban a sportcélokkal rendelkező szabadidő-sportolók is egyaránt teljes körű, személyre szabott felkészítésben részesülnek táplálkozási, illetve sporttanácsadás területén. Az intézet ezenfelül tudományos kutatási eredményeivel a magyar sportélet és egészségtudomány egészéhez is nagyban szeretne hozzájárulni, ezért a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjával (MTA KIK) stratégiai együttműködésben kezdte meg működését.

SOCIAL MEDIA