Az ügynökségi díjazás trendjei

Hírek

Az ügyfelek egyre nyitottabbak a teljesítmény-alapú díjazásra. A WFA ajánlásokat is megfogalmazott ennek hatékony bevezetésére.

Április végén a hirdetők nemzetközi szövetsége (WFA) közzétette a Globális ügynökségek díjazási trendjei és a teljesítménymérés alkalmazása témában készített 2014. évi jelentését. A riportot 43 WFA-tagvállalat döntéshozói, zömmel a marketing-beszerzésekért felelős vezetők válaszai alapján állították össze.

Az ID Comms nemzetközi médiamenedzsment-tanácsadóval közösen összeállított anyag szerint a hirdetők egyre inkább hajlanak arra, hogy az ügynökségi érdekeket összhangba hozzák saját kulcs-mutatószámaikkal (KPI), és akár többet is hajlandóak fizetni, ha az ügynökség bizonyítottan többletértéket termel.

A megkérdezettek 11%-a már most is használ teljesítmény-alapú elemeket a szerződéseiben (szemben a 2011-es 7%-kal). További 37% már tervezett ilyet, 36% mutatott nyitottságot az érték-alapú kompenzációs modellek kipróbálására, 66% pedig úgy nyilatkozott, hogy szorosabban összekötné az ügynökségi díjakat a saját eredményeivel.

A WFA tagok a következő tíz pontban foglalták össze ajánlásaikat:

  1. Kezdjük az alapokkal. Ne alkossunk bonyolult új üzleti modelleket, amíg az ügynökségi költségeink nem kompetitívek és áttekinthetőek.
  2. Szerezzük meg a senior marketinges, beszerző és pénzügyes kollégák támogatását!
  3. Fejlesszünk ki releváns KPI-okat az ügynökséggel közösen, és tegyük azokat mérhetővé! A rossz márkateljesítményt ne keverjük össze a rossz ügynökségi teljesítménnyel!
  4. A teljesítményhez kötött díj mértékének elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy valóban motiválja az ügynökséget.
  5. Kössük össze az ügynökségi bónuszokat a saját KPI-ainkkal (pl. piacrészesedés alakulása).
  6. Ne bonyolítsuk túl!
  7. Minden modellnek arra kell irányulnia, hogy az ügynökségek közötti együttműködést is ösztönözze.
  8. Tudatosan hozzunk döntést a követett modellről! Bármit választhatunk, de legyünk tisztában azzal, hogy miért.
  9. Gondoljunk a “mi van, ha” esetekre! Mit teszünk, ha az ügynökség épphogy elmarad a célszámtól, ha már harmadszor változtatjuk meg a munka nagyságrendjét, vagy van-e elég pénz a díjakra a büdzsénkben, ha 100%-ra teljesítene az ügynökség?
  10. Fogadjuk el, hogy az ügynökségeknek is szükségük van árrésre és profitra. Ugyanakkor ragaszkodjunk a költségstruktúrák átláthatóságához.

A teljes riport letölthető a cikk alatti linken.

SOCIAL MEDIA