Az AVON Magyarország ügyvezetője lett 2023-ban „Az év cégvezetője” verseny középvállalati kategóriájának győztese

Hírek

A Behaviour magazin 2023-ban harmadik alkalommal hirdette meg „Az év cégvezetője” versenyt, ahova olyan cégvezetők pályamunkáit várták a szervezők, akiknek ambíciója és sikervágya rendíthetetlen, ugyanakkor teljesítménye túlmutat az egyéni sikereken. A szakmai zsűri olyan példaképeket keresett, akik munkásságuk által a jövő generációit is inspirálhatják, így esett a választás Olasz Henriettára, az AVON Magyarország ügyvezető igazgatójára.

 

Olasz Henrietta húsz éve került a szépségipari vállalathoz. Pályafutását elemzőként kezdte, majd két év után értékesítéstámogatási osztályvezetőként folytatta. Ezt követően bekerült a magyar managementbe, illetve később nemzetközi, régiós vizekre evezett, majd 2017-ben érkezett el a következő szignifikáns mérföldkőhöz karrierjében. Ekkor nevezték ki a németországi leányvállalat ügyvezető igazgatójává. Rövid, marketing területen tett kitérő során szélesítette tovább az „Avonos tudástárát”, majd ezt követően 2020 márciusában kapta meg a megtisztelő felkérést, hogy vegye át a magyarországi leányvállalat vezetését. Az azóta eltelt időben számos, csapatával együttesen elért sikert tudhat magáénak, kezdve azzal, hogy Magyarország hosszú évek óta őrzi helyét az AVON országok élmezőnyében, amely elismeréseként tavaly az AVON legrangosabb nemzetközi díját is átvehették. Ezen túl kollégáival közösen számos üzleti modellt vezettek be, finomhangoltak és folyamatosan azon dolgoznak, hogy milyen újabb innovációkkal segíthetik a vállalat kiterjedt és összetartó Tanácsadói hálózatának munkáját – írják.

„Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan vállalatnál dolgozhatok, ahol nap mint nap inspirálódok, ahol sorsok, sikerek, életutak fonódnak egybe. Ahol nap mint nap láthatom, ahogy nők ezrei emelkednek felül a saját korlátaikon, válnak egy közösség részévé, fejlődnek, sikereket érnek el vagy épp tanulnak a kudarcaikból. Akik egy emberként állnak be a számomra is oly fontos ügyek mögé: harcolnak a mellrák és a kapcsolaton belüli erőszak ellen. Büszkén állok ennek a szervezetnek az élén és legjobb tudásommal, a legnagyobb alázattal igyekszem a fejlődés további forrásait megtalálni” – nyilatkozta Olasz Henrietta. „Hiszem, hogy sikereim egyik kulcsa, hogy a szervezet minden lépcsőfokát, területét bejártam, a legalján kezdve, ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülve, mint azok a kollégák, akiket most én irányítok. Mindig törekedtem a családias légkör kialakítására; mert mi nem csupán kollégák vagyunk, hanem annál sokkal többek. Ez a fajta összetartozás, egység és az állandó vágy a megújulásra, a fejlődésre az, ami hajt Bennünket előre” – tette hozzá a vezető.

„Nemrégiben elvégeztem egy coaching képzést is, melynek tapasztalatait a mindennapi munkám során is igyekszem hasznosítani. Szeretem az új utakat, szeretem, ha a csapatommal úttörőként olyan helyekre merészkedhetünk, ahol korábban még senki nem járt. Növekedésünk fontos elemeként tekintek az innovációra: célom, hogy olyan előremutató programokat valósítsunk meg, melyek megteremtik a további sikerek alapját” – mondta.

 

SOCIAL MEDIA