Az angolt tanulók 80 százaléka online oktatásban vesz részt

Hírek Kiemelt

A koronavírus-járvány tavaszi berobbanását követően az emberek biztonsága érdekében és a tiltó intézkedések miatt az angol nyelvoktatás is online formára váltott, a tanulók zöme pedig egyelőre nem is szeretne visszatérni a padokba. A modern kor vívmányaival ma már legalább olyan hatékonyan zajlanak online a nyelvórák, mint személyesen. Ennek ellenére a magánemberekből kevesebb, az üzletemberekből viszont egyre több a tanuló.

 

A járvány a nyelviskolákat is rendkívül váratlanul érte, és márciusban csakúgy, mint az általános és a középiskolákban, itt is online oktatásra kellett áttérni.

Mivel a korlátozások és a gazdaság leállítása miatt rengeteg ember veszítette el a munkáját, és került ezáltal veszélybe a megélhetése, a magánemberek közül sokan hagyták abba a képzést vagy csökkentették le egyik pillanatról a másikra a nyelvtanulásra szánt időt, hogy így is pénzt takarítsanak meg.  A vállalkozói szegmensben ugyanakkor éppen ennek az ellenkezője volt érzékelhető, mert ők próbáltak előre menekülni, a felszabadult idejüket pedig önfejlesztésre fordították.

 

Vegyes volt a fogadtatás, de ma már az online nyelvtanulás a sláger

Kovács Lajos, az Executive Training Center ügyvezetője arról beszélt, hogy lényegesen lecsökkent azok száma, akik a személyes részvétellel történő oktatást választják. Részben az emberek biztonságérzete is azt diktálta, hogy ne vegyenek részt csoportos órákon, másrészt a tiltó intézkedések sem tették ezt lehetővé sokáig.

Az etcnyelviskola.hu előtt a nehézségek ellenére mindez új lehetőségeket nyitott, módszertanuk jogtulajdonosa ugyanis kifejlesztett egy saját oktató platformot, amivel olyan módon képesek online csoportos képzéseket tartani, hogy azzal nem veszítenek a hatékonyságból.

Tapasztalataink szerint eleinte nagyon vegyes volt az online nyelvoktatás fogadtatása, valaki kevésbé volt fogékony rá, de miután kipróbáltuk, megkedvelték, megszerették. Olyannyira, hogy amikor nyáron enyhítettek a korlátozásokon, vissza lehetett volna térni, de akkor már a tanítványok nem szerettek volna. Ezzel együtt persze vannak olyanok, akik a végsőkig ragaszkodnak a személyes jelenléthez, és a technológiával sem áll mindenki olyan szinten, hogy tudja kezelni a felületet, esetleg a megfelelő infrastruktúrája sincs meg hozzá” – értékelt.

Hozzátette, hogy a tanulóiknak legkevesebb 80 százaléka tanul jelenleg online. A járvány miatt megszűntek a határok, teljesen mindegy, hogy a tanár és a tanítvány hol van, akár Budapesten, akár vidéken, hiszen az internetes felületen könnyen fel tudják egymással venni a kapcsolatot. Sőt, ez a tendencia az országhatáron túlra is érvényes; nem egy tanulójuk volt már angol nyelvterületről, így például Angliából vagy Ausztráliából.

 

Az első perctől angolul oktatnak

Az etcnyelviskola.hu azért van különleges helyzetben ebben a felfordult világban, mert nem a klasszikus, hagyományos nyelvoktatást végzik. Módszerük semmilyen nyelvvizsgarendszerre nincs ráhúzva, ők kizárólag azoknak nyújtanak segítséget, akik szeretnének megtanulni angolul beszélni.

Oktató platformjukon mind az egyéni, mind a csoportos képzést ugyanolyan minőségben tudják hozni, mint élőben, módszertanuk sajátosságai pedig ugyanúgy érvényesülnek, mint a járvány előtt.

A Callan-módszerrel az első perctől angol nyelven zajlik az oktatás a legalacsonyabb szinten is. A gyerekeket is 7 éves kortól kezdődően úgy tanítják, hogy magyar szó nem hangzik el az órákon.

Kezdetben a nyelvtanilag legegyszerűbb, de kerek, egész mondatokat fogalmazunk meg, így tudnak a legkönnyebben megtanulni angolul beszélni a tanítványaink. A nyelvtanulásnak ugyanis az az alapja, hogy ne akarjon az ember mindig mindent lefordítani, hanem tanuljon meg az adott nyelven gondolkozni. A Callan-módszer ezt erősíti, ráadásul szuper intenzíven. Jelenleg 30 országban egymillió ember tanul így, hazánkban pedig csak az etcnyelviskola.hu alkalmazza ezt a rendkívül hatékony módszert” – zárta szavait Kovács Lajos.

SOCIAL MEDIA