Az AI és a fenntarthatóság hódít a gyerekeknél is

Hírek

A nyári táboroztatás kérdése évről évre komoly fejtörést okoz a szülők számára. Ma már az időpontok egyeztetése mellett egyéb fontos tényezőket is figyelembe kell venniük a táborválasztáskor: a COVID-járvány hatására felértékelődtek a biztonsággal kapcsolatos szempontok, a gazdasági válság pedig arra kényszeríti a szülőket, hogy alaposan vizsgálják meg, milyen szolgáltatást kapnak a pénzükért, ráadásul az újfajta technológiák és társadalmi trendek megjelenésével a gyerekek igényei is sokat változtak az elmúlt években.

 

Miközben a technológiai fejlődés és a környezeti tudatosság hajtja előre a társadalmat, a szülők érthető módon azt szeretnék, hogy a nyári táborok egyszerre támogassák a gyerekek tudományos fejlődését, erősítsék az alapvető, a munkaerőpiacon is értékesnek számító készségeiket, valamint serkentsék a kreativitást és javítsák az érzelmi jóllétüket is” – mondta Kittka András, a Funside ügyvezetője.

A szakértő hozzátette, hogy minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik az új készségek megszerzését és a kreatív kibontakozást lehetővé tevő foglalkozásokra, hiszen az új trendek lehetőségeit, illetve kihívásait már a középiskolás, sőt az általános iskolás gyerekek is tapasztalják a maguk módján. „A mesterséges intelligencia térnyerése a gyerekek elvárásaiban is megmutatkozik: óriási az érdeklődés az angol nyelvű AI-technikák foglalkozásunkra, amely messze túlmutat a hagyományos oktatás korlátain, és arra nyújt megoldást, hogy miként lehet a mesterséges intelligencia által működtetett szoftvereket etikus módon a mindennapi tanulmányok szolgálatába állítani. Az idei év másik új slágere a fashion upcycling foglalkozás pedig arra keresi a választ, hogy a már nem használt, gyakran hulladékként végző ruhadarabokba hogyan lehet kézműves megoldásokkal új életet lehelni a fenntarthatóság jegyében” – tette hozzá.

Az igények rekordsebességű változásával a nyári táborokkal szemben támasztott elvárások is átalakultak: az továbbra is fontos, hogy a táborok egyszerre jelentsenek élményt és fejlődést a gyerekek számára, viszont ma már a személyre szabott és rugalmas megoldások is elengedhetetlenek. A Funside éppen ezért az idén több új foglalkozást vezetett be, mint az elmúlt tíz évben bármikor, így már 27 különböző téma közül választhatnak a náluk táborozók.

Az oktatás innovatív megközelítésével arra törekszünk, hogy a gyerekeket felkészítsük arra, hogyan boldogulhatnak egy folyamatosan változó világban” – hangsúlyozza Kittka András. „Emellett azonban érzelmi és társas szükségleteiket is figyelembe kell venniük, ezért azon dolgozunk, hogy olyan táborozási élményt nyújtsunk, amely nemcsak a kíváncsiságukat és a tanulás iránti szenvedélyüket ébreszti fel, hanem elősegíti a személyes fejlődésüket is.”

 

SOCIAL MEDIA