Auto Express: negyedszerre is élen a Lexus

Hírek Kiemelt

Továbbra sincs jobb autómárka az Egyesült Királyságban a Lexusnál – legalábbis ez derül ki a legutóbbi Auto Express Driver Power felmérésből. A japán márka immár a negyedik egymást követő évben szerezte meg az aranyérmet. A rangos elismerés a vásárlók elégedettségét tükrözi, többek között az autójuk megbízhatóságával, vagy épp összereszelési minőségével, ebben pedig a Lexus lassan fél évtizede nem talál legyőzőre a szigetországban.

A neves brit magazin több ezer olyan autós véleményét gyűjtötte össze, akik az elmúlt évben vásároltak új járművet. Az ügyfélelégedettségi felmérésen a Lexus magabiztosan uralta a mezőnyt, amely 30 márkát ölelt fel, és a japán gyártó több kategóriában is – így a motorok és a sebességváltók, a külső megjelenés, a megbízhatóság, illetve az összeszerelési minőség terén – első helyen végzett. Mindemellett az is szép sikernek számít, hogy a biztonság és a belső tér kategóriájában második, a rugózási kényelem és az irányíthatóság kategóriákban pedig a harmadik helyet szerezte meg a Lexus.

Ugyanakkor a Lexus nemcsak márkaként, hanem az egyes modellek tekintetében is kiválóan teljesített. A vásárlók szerint az RX a legjobb nem plug-in hibrid, összesítésben pedig a harmadik helyre sorolták a modellt; az IS továbbra is megőrizte a legjobb kompakt felsővezetői autó címét; a CT pedig a legjobb prémium kompakt családi modell.

“Sok vállalat irigyelheti a Lexus eredményeit, de a helyzet az, hogy nem titok, miért nyer újra meg újra ez a márka. A Lexus szigorú belső elvárások alapján építi megbízható autóit, és a tulajdonosok imádják e modellek kidolgozását, belső tereit és az autók vezetési élményét. A Lexus ismét bebizonyította, hogy pontosan tudja, mire vágynak a vásárlók – és azt következetesen teljesíti is.”– fogalmaz Steve Fowler, az Auto Express főszerkesztője.

“A Lexus minden munkatársa büszke rá, hogy márkánk ennyire stabilan szerepel a Driver Power felméréseken. Autóink legfontosabb bírái azok az emberek, aki járműveinket használják; éppen ezért az ő pozitív visszajelzésük minden másnál fontosabb a számunkra. Szeretnénk lenyűgöző élményt nyújtani minden téren, legyen az a minőség, az autó által keltett benyomás vagy az ügyfélszolgálat. Sikerünkben márkakereskedői hálózatunk is komoly szerepet játszik, így őket is megbecsülés illeti azért, hogy újra elnyerhettük ezt a kitüntető címet.” – fogalmaz Ewan Shepherd, a Lexus brit képviseletének igazgatója.

SOCIAL MEDIA