Európában is elérhető a Lexus digitális visszapillantó rendszere

Hírek Kiemelt

A Lexus ES felsőkategóriás luxuslimuzinban a hagyományos visszapillantó tükröket felváltják a jármű belsejében elhelyezett kijelzők, amelyekre digitális kamerák nagy felbontású képeken küldik a valós idejű információkat. A rendszer védett az eső, a hó, sőt a kosz ellen is, így a vezető minden közlekedési helyzetben tiszta képet kap. Az irányjelző aktiválásakor, hátramenet kapcsolásakor, illetve igény szerint kézi beállítással megváltozik a látószög, ezzel megvalósítható a holttérmentes közlekedés. A rendszer európai bemutatóra március elején, a Genfi Autószalonon kerül majd sor, Magyarországon várhatóan az év végétől lesz elérhető.

A Lexus folyamatosan dolgozik azon, hogy fejlett technológiák alkalmazásával vásárlóinak még nagyobb biztonságot és kényelmet kínáljon; ennek új elérhető eleme az Európában az ES 300h szedánban megjelenő Digitális Visszapillantó Rendszer. A technológia európai bemutatására a 2020-as Genfi Autószalonon kerül sor, és folyamatosan elérhetővé válik az egyes európai országokban, Magyarországon bevezetése az év végén várható. A rendszert sorozatgyártású autóban a világon elsőként 2018-ban, Japánban mutatták be. A hagyományos visszapillantó tükröt helyettesíti a technológia, amelyben külső kamerák nagy felbontású képet küldenek az utastérben elhelyezett monitorokra. A rendszer bármilyen időjárási viszonyok mellett valós idejű és megnövelt látószögű képet nyújt a vezetőnek az autó mögötti és melletti területről, amivel csökkenti vagy akár megszünteti a holtteret, illetve kanyarodásnál és hátramenetben felnagyított képet szolgáltat.

Ergonomikus tervezés

A rendszer ergonomikus kialakítása révén a vezetőnek kevésbé kell jobbra-balra fordítania a fejét a visszapillantáshoz. Ez összhangban áll a Lexus azon céljával, hogy a vezetés minél kevesebb munkával és kényelmetlenséggel járjon. A két ötcolos színes monitor az A-oszlopok tövében helyezkedik el, a hagyományos visszapillantó tükör magasságában, így a vezető megszokott látószögébe esik. Ez azt jelenti, hogy a sofőrnek alig kell változtatnia megszokott visszapillantási rutinján. A kamerák vékony, áramvonalas burkolatban helyezkednek el, amelyek tökéletesen illeszkednek az ES elegáns vonalaihoz, és mivel kisebbek, mint a klasszikus tükrök, csökkentik a menetzajt és kevésbé zavarják a kitekintést. Az egységben beépített fűtés is működik, amely megvédi azt a fagytól és a párától, és úgy helyezkedik el, hogy esőcseppek vagy a hó nem homályosíthatja el a képét. Szükség esetén a vezető egy kapcsolóval aktiválhatja a párátlanítót, hogy a monitoron minden körülmények között tiszta kép jelenjen meg. A rendszerbe épített lumineszcens szenzor éjszaka automatikusan csökkenti a Lexus mögött haladó autó fényszórójának vakító fényét.

Automatikusan megnövelt kép

Az irányjelző használatakor és hátramenetben a Digitális Visszapillantó Rendszer automatikusan nagyobb látószögű képet közvetít az autó melletti és mögötti területről, megszüntetve a holtteret és segítve a biztonságosabb manőverezést. A monitor sarkában egy ikon hívja fel a vezető figyelmét a megváltoztatott perspektívára. A kanyarodás, sávváltás vagy parkolás befejezése után a rendszer automatikusan visszaáll az alapbeállításra. A vezető manuálisan is be- illetve kikapcsolhatja a nagyobb látószögű kép funkciót. A rendszer beállításait a vezetőoldali ajtón elhelyezett panelről lehet elvégezni, csakúgy mint a hagyományos visszapillantó tükröknél. A beállításokhoz egy menüsoron keresztül férünk hozzá, ahol beállíthatjuk pl. a fényerőt és – a Lexus egyedi fejlesztéseként – a parkolás befejezése után a kamerák automatikus behúzását. A rendszer része a holttérfigyelő is.

Automatikus segédvonalak

A Digitális Visszapillantó Rendszer segít a helyes pozíció megtalálásában és megtartásában, vezetés közben és parkoláskor automatikusan segédvonalakat megjelenítve a monitoron.

Parkolás közben a vonal a hátsó lökhárítótól mért 20 és 50 cm közti távolságot mutatja, az autó többi oldalától pedig 50 cm-es távot jelez. Ezek a vonalak láthatók az élő képen, és megjelennek az autó pozícióját felülről mutató ábrázoláson is. Országúti vezetésnél a rendszer abban is segít, hogy a vezető tartani tudja a többi járműhöz viszonyított biztonságos követési távolságot; ehhez 70 km/órás sebességig 5, 10 és 15 méteres segédvonalat jelenít meg. Nagyobb sebességnél ez 5, 10, 15 és 30 méterre vált.

SOCIAL MEDIA