Hiánypótló ritkaságok a negyedik Liszt Ünnep programjai között

A fesztivál rögtön az első este egy grandiózus művet állít színpadra: Lisztet mindig foglalkoztatta Árpád-házi Szent Erzsébet története, az ebből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában elevenedik meg. A világ leghíresebb zenekarait dirigáló Vaszilij Petrenko szívéhez is mindig közel álltak a fesztivál névadójának művei, így nem meglepő, hogy a Royal Philharmonic […]

Tovább olvasom

Idén még csípősebb a McDonald’s és az Erős Pista kollab

A két márka kollaborációja a tavalyi év egyik nagy közönségkedvence lett. A vendégek közül azonban sokan jelezték, hogy szívesen vennék, ha a burgerek még csípősebbek lennének. Éppen ezért az étteremlánc termékfejlesztő csapata a visszajelzéseket meghallgatva alakított a termékek receptúráján.   Az időszakos termékek alapja ebben az évben is egy marhahúsos és egy csirkehúsos burger. A […]

Tovább olvasom

A következő generációs mobilitás ihlette a Lexus kiállítását a 2024-es Milánói Dizájnhéten

A „Time” a Lexus vízióját mutatja be arról, hogy a szoftver- és energiainnovációk alkalmazása miként segíti majd a jövő autóit abban, hogy új lehetőségeket nyújtsanak az ügyfelek számára, és lehetővé tegyék a luxus és a karbonsemlegesség együttélését. A kiállításon két tervező munkái láthatók, amelyeket a Lexus LF-ZC (Lexus Future Zero-emission Catalyst) koncepcióautó ihletett.    „A […]

Tovább olvasom

Európa egyik legmodernebb betoncserépgyára épül Hejőpapin

Teljesen új piaci szegmensbe lép legújabb fejlesztésével a Wienerberger Magyarország. A Hejőpapin épülő létesítmény a vállalat első, beton tetőcserepeket gyártó üzeme lesz Magyarországon. A 7300 négyzetméteres csarnokban működő két gyártósoron nagyméretű betoncserepek, illetve a hozzájuk tartozó kiegészítők készülnek több szín- és termékvariációban.   A cserepek gyártása a beton bekeverésétől kezdve a formázáson és szárításon át […]

Tovább olvasom

A mesterséges intelligencia és az egészségügy már kéz a kézben jár

A mesterséges intelligencia a magyar egészségügyben az elmúlt évtizedben jelent meg. Annak ellenére, hogy használatával kapcsolatban napjainkban is olykor félelem merül fel a betegekben és szakemberekben is, alkalmazása exponenciálisan nő. Olyan algoritmusokkal találkozhatunk a rendelőkben, kórházakban, melyek tulajdonképpen emberi beavatkozás nélkül képesek megoldani feladatokat, klasszifikálni és csoportosítani anyagokat – miközben a gép saját magától képes […]

Tovább olvasom

A Szentkirályi Berki Krisztiánnal közösen keresi a jövő bajnokát

A Szentkirályi 2024-ben ismét azt a célt tűzte ki, hogy megtalálja és segítse a jövő sportbajnokát, az idei évtől egy nagykövet, Berki Krisztián közreműködésével. Az olimpikon a program hosszú távú együttműködő partnereként ezentúl szakmai meglátásaival és a hazai sportéletről szerzett ismereteivel nem csupán megsokszorozza a tudást és a segítő szándékot, de a példamutatás erejével valamennyi […]

Tovább olvasom

2024-ben a bulizás új dimenzióba lép?

A nappali buli, másnéven daytime parti egy olyan esemény vagy rendezvény, amelyet a nap folyamán tartanak, általában délelőtt vagy délután. Ezek a partik gyakran lazább hangulatúak és könnyedebb atmoszférával rendelkeznek, ellentétben az éjszakai bulik hagyományos intenzitásával.    Az éjszakai közösségi élettel foglalkozó Updown Nightlife készített egy kutatást még 2019-ben, amiből kiderült, hogy főként a korai […]

Tovább olvasom

Mit és hogyan vizsgál a Fogyasztóvédelem a reklámozási gyakorlatban?

Nagy érdeklődés mellett rendezte az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) az első közös workshopját az Igazságügyi Minisztérium (IM) szakembereivel a fogyasztóvédelmi hatóság reklámozási gyakorlatot érintő tevékenységével kapcsolatban. A kiemelt vizsgálati témák mellett a korábbi ellenőrzési eredmények és azok tapasztalatai is bemutatásra kerültek a közel száz, az ÖRT tagságát képviselő szakember számára.   Az előzetes megfelelés és […]

Tovább olvasom

Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán

Az elmúlt három év statisztikái alapján átlagosan 2 óra 30 percig tart egy utcai parkolás, míg a parkolóházakban és parkolóudvarokban 6 óra 10 percet parkolnak a Parkl felhasználói. A közlekedési csomópontoknál elhelyezkedő parkolóházakban ez az idő jóval hosszabb is lehet, például Újbudán, a Kelenföldi pályaudvar közelében működő Budapest One Parkolóházban a járművek közel 10 órát […]

Tovább olvasom

Mennyi alku van jelenleg a belvárosi ingatlanpiacon?

Az alku az ingatlanpiacon egy általános és elterjedt gyakorlat, szinte kötelező. Az alku az a folyamat, amelynek során a vevő és az eladó egyezségre jutnak az ingatlan vételárában vagy más feltételekben. Az ár alkuképes tényező, amelyet a piaci árak, az ingatlan állapota, környezete határoz meg.  Természetesen ebben a helyzetben a kiindulásnál nem gondolhatja ugyanazt mindkét […]

Tovább olvasom