Eljárást indított a GVH az RTL BL-közvetítése miatt

Panaszeljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal az RTL Magyarország Bajnokok Ligája-közvetítéseinek ügyében – tudta meg az Index. A hatóság kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta, amennyiben fennállnak a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei, a GVH megteszi a szükséges intézkedéseket. Az RTL-nél hangsúlyozták: következetesen kommunikálták eddig és ezután is, hogy 192 élő UEFA Bajnokok Ligája-meccset adnak a szezonban […]

Tovább olvasom

HVG: NER-oligarchák vihetik a pályaudvarokat

Többek között Garancsi István és Somlai Bálint jelentkeztek a MÁV által meghirdetett állomásfelújítási pályázatra – cserébe kereskedelmi célra hasznosíthatnák a területeket. A legtöbb ajánlat a Déli pályaudvarra érkezett, a Nyugatira a terézvárosi önkormányzat is pályázott, míg a siófoki pályaudvarban senki sem látott fantáziát – írják.   A MÁV november 29-én hirdette meg állomásfelújítási programját. Az […]

Tovább olvasom

Nyílt levelet írtak a nemzet színészei

„Fogjanak össze, és pontosan teljesítsék a végakaratot. A feladat egyszerű: a végrendelet – az törvény.” A Nemzet Színészei ezt írják abban a levelükben, amelyben Gobbi Hilda egykori nyaralójának megmentését kérik, és amelyet megküldtek az érintett szakmai szervezeteknek és állami intézményeknek – a levelet az Index közölte.   Tessék mondani, ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni? – kezdik […]

Tovább olvasom

2025 őszén érkezik az RTL+ Premium kínálatába a csatorna új, saját gyártású sorozata

2016 decemberében a bíróság letartóztatta D. Sándornét, illetve, ahogy a bulvársajtó elnevezte: Bróker Marcsit. A hatvan év körüli asszony a vád szerint az 1999-ben alapított Kun-Mediátor elnevezésű cégén keresztül 10 milliárd forintot csalt ki több száz ügyféltől.   A Bróker Marcsi című fikciós drámasorozat ezt a megtörtént esetet adaptálja sok humorral, de közben nagyon is jellemző képet fest […]

Tovább olvasom

Különleges fotókiállítás érkezik a Falk Miksa utcába

Február 6-án nyílik Wilhelm “Willy” Maywald (1907-1985) fotóművész, a Dior egykori házi fényképészének tárlata. Maywald a párizsi művészvilág krémjének krónikásaként örökítette meg a legnagyobb sztárok, színészek, festők és szobrászok ellesett pillanatait. A kiállítást február 26-ig ingyenesen tekintheti meg a közönség, sőt, a kiállított műveket meg is vásárolhatják.    Willy Maywald neve ismerős lehet a műkedvelőknek, […]

Tovább olvasom

Stabil gazdasági helyzetben vannak a kkv-k

A K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adatai alapján mérsékelt rosszkedv érzékelhető a magyar kkv vezetőkön. A mutató jelenleg -11 ponton áll, ami a nyári szintnek felel meg. Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5 pontjáról -7-re süllyedt […]

Tovább olvasom

A hazai vállalati szektor a 2025-ös évnek kicsivel optimistábban vág neki

A Randstad a legfrissebb kutatásában felmérte a 2025-ös üzleti év várakozásait és a Magyarországon működő cégek legjelentősebb HR-kihívásait.   A hazai vállalati szektor a 2025-ös évnek kicsivel optimistábban vág neki: tavalyhoz képest 5%-kal többen – összesen a felmérésben részt vevők fele – számítanak növekedésre, emellett 9%-ra csökkent azok száma, akik a bevételük csökkenésére számítanak. A […]

Tovább olvasom

Gyors és költséghatékony hidrogén töltőpontok érkezhetnek Európa fő útjaira

A Toyota Európa megállapodást kötött a Hydrogen Refueling Solutions és az ENGIE vállalatokkal egy gyors, sokoldalú és költséghatékony hidrogén-utántöltő infrastruktúra kiépítéséről. A Twin Mid Flow technológia gyorsabb tankolást és jelentősen alacsonyabb beruházást tesz lehetővé a hidrogéntöltő állomások esetében. A partnerség célja, hogy támogassa a hidrogénágazatot az alternatív üzemanyag-infrastruktúráról szóló uniós rendeletben (AFIR) meghatározott célkitűzések teljesítésében. […]

Tovább olvasom

Rekordszintre emelkedett a havi átlagos üzemanyag-kiadás

Miközben a középkorú magyar autósok évek óta átlagosan ugyanannyit, 16-18 ezer kilométert vezetnek, a tankolás drágulása miatt emelkedtek az üzemanyag-kiadásaik – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A havi átlagos üzemanyag-kiadás rekordszintre, 30 ezer forintra emelkedett, ám ez kedvező eredményt is hozott: 37-ről 54 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik nem egyedül ülnek autóba. […]

Tovább olvasom

Sárközi Ákos és Gáspár Bea a TV2-höz szerződik?

Az biztos, hogy Wolf András zsűritag távozik a Séfek séféből.   A Blikk információi szerint a TV2 gasztronómiai tehetségkutatójának idei, hetedik évadában már nem lesz ott az elkészített ételeket véleményező, háromtagú csapatban. A lap úgy tudja, Sárközi Ákos és Gáspár Bea neve is felmerült a pótlásra, de végül nem ők, hanem Gianni Annoni érkezhet Wolf helyére. Az olasz–magyar séf és éttermi vállalkozó […]

Tovább olvasom