AR-alkalmazás mutatja be a BMW i modelleket

Hírek

A kiválasztott szalonokban életnagyságú 3D modelleket konfigurálhatunk az Accenture által fejlesztett, a Google Tango technológiáját használó megoldással.

„A járműveink érzelmi termékek, és hogy elérjük ezt az élményt, meg kell tapasztalni őket. Olyan helyzetekben, ahol a vágyott termék nem érhető el helyben, a vizualizáció a második legjobb megoldás” – mondja Andrea Castranovo, a BMW-csoport értékesítési stratégiáért és a jövő kereskedelmi megoldásaiért felelős alelnöke. Az i márkához készített alkalmazással az i3 és i8 modellek interaktív módon, a felhasználó által kívánt színben és felszereltséggel, valós méretben tekinthetőek meg a pilot programhoz kiválasztott szalonokban.

A „Termékgéniuszok” segítségével használható alkalmazással a vevők az ajtókat és a csomagtartót is kinyithatják, így a jármű belsejét is megtekinthetik, de akár a fényszórókat is felkapcsolhatják. „A Tango technológia előnye, hogy érzékeli a környezet adottságait, így például a kerekek valóban a padlót érik majd, és az egész élmény életszerű” – mondja Eric Johnsen, a Google AR üzletfejlesztésért felelős vezetője. A konfigurálás végeredménye pedig a közösségi médiában, emailben vagy QR-kóddal is megosztható. Ha a pilot sikeres, az elkészült vizualizációkat a Google Play-en is elérhetővé teszik majd.

Az Accenture járműipari szektorát vezető Christina Raab szerint a fogyasztók az autóvásárlási folyamat során is egyre inkább keresik a fejlett technológiákban, így a kiterjesztett valóságban rejlő lehetőségeket, hogy a folyamat során az online és offline élmények együttese meggyőző legyen. Az, ahogyan a BMW i a Tango technológiát integrálja az értékesítési pontjaival és a meglévő konfigurációs eszközeivel, segít megteremteni a vásárlók által keresett zökkenőmentes többcsatornás élményeket – mondja.

SOCIAL MEDIA