Álarcos énekes: a Béka álarc Falusi Mariannt rejtette

Egyéb

Az Álarcos énekes nyolcadik adásában, a Nyomozók és a stúdióban ülő nézők döntése alapján a Béka lepleződött le. A Béka álarc pedig a népszerű előadót, a legendás Pa-Dö-Dő együttes énekesét, Falusi Mariannt rejtette!

 

Hiába Hargitai Bea új nyomozati módszere és Csobot Adél női megérzése, ezúttal kevésnek bizonyultak egy sikeres gyanúsításhoz. Az elhangzott extra nyomok sem vezették jó útra a detektíveket, ők ugyanis egyhangúan – a női Nyomozók nyomására – végül Oszvald Marikára tippeltek, pedig a műsorban korábban már elhangzott a jó név.

Az Álarcos énekesben a Röfi a Kaktusszal, majd egy hármaspárbajban a Béka, a Baba és a Banán csapott össze. A titokzatos énekesek fele már lelepleződött, a jövő héten négyen érkeznek, egy eddig nem látott, különleges nyommal!

Az adást követően azonnal indítható az RTL Moston az Álarc mögött, ahol Csobot Adél és Hargitai Bea a Békával, azaz Falusi Mariannal beszélget.

 

Leleplezve! Ő volt a Béka álarc alatt | 8. adás

 

Istenes Bence szexi latintánccal nyitott meg az Álarcos énekes 8. adását

 

A Nyomozók kemény kritikával illették Bencét

 

Röfi nem szégyenlős: lecsekkolta Gáspár Laci fenekét

 

Produkciók:

 

A Röfi bemutatja: „Candyman” (Christina Aguilera) | 8. adás

 

A Kaktusz bemutatja: „Multimilliomos jazz-dobos” (Hungária) | 8. adás

 

A Béka bemutatja: „Raggamoffin 2.” (L.L. Junior) | 8. adás

 

A Baba bemutatja: „Nád a házam teteje” (Alma Együttes) | 8. adás

 

A Banán bemutatja: „Someone You Loved” (Lewis Capaldi) | 8. adás

 

 

Nyomozati anyagok:

 

Rejtélyes nyomok: Röfi | 8. adás

 

Röfi szerepelt már férfi magazin címlapján?

 

Rejtélyes nyomok: Kaktusz | 8. adás

 

A Kaktusz intim titkot árult el magáról

 

Rejtélyes nyomok: Béka | 8. adás

 

Micsoda?! Tetoválások borítják a Béka testét?

 

Rejtélyes nyomok: Baba | 8. adás

 

Óriási meglepetést tartogatott Gáspár Laci a Babának!

 

Rejtélyes nyomok: Banán | 8. adás

 

Nem hiszed el! A Banán ország-világ előtt égett le?!

 

 

SOCIAL MEDIA