Álarcos énekes: a Méhecske álarc alatt Rubint Rella rejtőzött

Tejszínhub

Az Álarcos énekesben Gáspár Laci nyomozói székében ezúttal X-Faktoros mentortársa, Puskás Peti foglalt helyet, aki a kilátás mellett a nyomozati munkát is élvezte. A koronavírus miatt hiányzó nyomozó most is az internet segítségével jelentkezett be a showműsorba, ráadásul nyomozati segítséget is nyújtott az újdonsült vendégnek – egy nem mindennapi ajándék, egy nyomozati lexikon formájában.

 

A stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntése alapján a negyedik adásban a Méhecske lepleződött le, aki mögött Rubint Rella, Rubint Réka unokahúga, a népszerű influenszer volt.

A Nyomozóknak ezúttal sem jött össze a sikeres gyanúsítás, Hargitai Bea szerint Bódi Sylvit, Csobot Adél szerit Kapás Boglárkát, Sebestyén Balázs szerint Mihalik Enikő volt, a vendégnyomozó, Puskás Peti szerint pedig Szilágyi Liliánát rejtette a Méhecske álarc.

A játékban először a Méhecske és az Egér párbajozott, majd újra egy hármaspárbaj következett: a Bika, a Kaktusz és a Zebra csapott össze a színpadon. Végül a Kakas és a Röfi mérte össze előadói tudását.

Az Álarcos énekest követően azonnal indítható az Álarc mögött az RTL Moston, ahol a műsorvezetők, Csobot Adél és Hargitai Bea ezúttal a Méhecskével, azaz Rubint Rellával beszélgetnek. Az Álarcos énekes következő adásában Nyomozóként tér vissza Gáspár Laci, az események pedig olyan váratlan fordulatot vesznek, amire még nem volt példa a műsor történetében.

 

Leleplezve! Ő volt a Méhecske álarc alatt | 4. adás

 

Istenes Bence kidurrant – így indult az Álarcos énekes!

Puskás Peti nem mindennapi előnyt kapott ajándékba Gáspár Lacitól!

 

 

Produkciók:

 

A Méhecske bemutatja: „Bababó” (ByeAlex és a Slepp x Lotfi Begi) | 4. adás

 

Az Egér bemutatja: „Elég volt” (Tóth Gabi) | 4. adás

 

A Bika bemutatja: „La Donna É Mobile” (Luciano Pavarotti) | 4. adás

 

A Kaktusz bemutatja: „Pocsolyába léptem” (Takáts Tamás) | 4. adás

 

A Zebra bemutatja: „Smells Like Teen Spirit” (Nirvana) | 4. adás

 

A Kakas bemutatja: „No Time To Die” (Billie Eilish) | 4. adás

 

A Röfi bemutatja: „Bella Ciao” (Manu Pilas) | 4. adás

 

 

Nyomozati anyagok:

 

Rejtélyes nyomok: Méhecske | 4. adás

 

Müller Cecíliát rejti az egyik Álarc?

 

Rejtélyes nyomok: Egér | 4. adás

 

Kiderült, hogy hol lehet találkozni az Egérrel!

 

Rejtélyes nyomok: Bika | 4. adás

Lebukott a Bika? Puskás Peti állítólag felismerte a mozgását!

 

Rejtélyes nyomok: Kaktusz | 4. adás

 

Extra nyom: A Kaktusz kapcsolatban áll Hargitai Beával!

 

Rejtélyes nyomok: Zebra | 4. adás

 

Sebestyén Balázs kerítő szerepben: Korábban randit szervezett a Zebrának?

 

Rejtélyes nyomok: Kakas| 4. adás

 

A Kakas egy világhírű énekesnővel került kellemetlen helyzetbe!

 

Rejtélyes nyomok: Röfi | 4. adás

 

A Röfi korábban énekelt már az egyik Nyomozóval!

 

SOCIAL MEDIA