A választék és a kisebb formátumok erősítették a Tescot

Hírek

A Tesco Magyarország az előző év azonos időszakához képest 2,1% növekedést ért el, ami elsősorban az élelmiszer választék fejlesztésének, az akcióknak, illetve az online kereskedelem, valamint a kisformátumú boltok fejlődésének köszönhető.

David Morris, a nemrég létrehozott Tesco Európa vezérigazgatója az eredmények értékelése során kiemelte, hogy a vásárlói élmény javítása érdekében fejlesztették üzleteiket, valamint versenyképesebbé tették sajátmárkás termékválasztékukat és továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a frissárura. Az online bevásárlás szolgáltatás pedig már több mint 20 millió vásárlót ér el a régióban.

Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési ügyvezető igazgatója a hazai piacon az élelmiszerválaszték fejlesztését, a hazai forrásból származó termékek számának növelését, a Value termékcsalád újrabevezetését, valamint a kisformátumú boltok és az online kereskedelem erősödését hangsúlyozta. Utóbbi a 2013. március 16-i indulása óta közel félmillió kiszállítást teljesített.

SOCIAL MEDIA