A Beiersdorf és a Tesco is elnyerte a MAF Felelős Támogató Védjegyét

Hírek

Két újabb hazai vállalat, a Beiersdorf Kft. és a Tesco-Global Zrt. szerezte meg sikeresen a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerését, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján vizsgálja, minősíti és hitelesíti a hazai vállalatok támogatási, társadalmi befektetési tevékenységeit.

A 2013-ban hazai cégek szakmai segítségével kifejlesztett MAF Felelős Támogatói Védjegylétrehozásának elsődleges célja azoknak az egységes szakmai alapelvek megfogalmazása volt, amelyek általánosan érvényesek az üzleti szektor társadalmi befektetési programjaira. A körültekintően kidolgozott minősítési folyamat segítségével a vállalatok támogatási gyakorlata átvilágíthatóvá és hitelesíthetővé válik, ezen kívül pedig az egyes cégek teljesítményének elismerésén keresztül a védjegy a magyar üzleti szektor felelős és stratégiai szemléletének fejlesztését is ösztönzi.

Beiersdorf Kft. már első alkalommal sikeresen teljesítette az elismerés megszerzéséhez szükséges feltételeket.

„Nagyon örülünk az elnyert Felelős Támogató minősítésünknek, mert úgy gondoljuk, hogy ez elismerése a márka hosszú távú jótékonysági elköteleződésének. Hiszünk abban, hogy ez a logo egyúttal jelzi CSR projektjeink magas minőségét is, melyek valós igényekre adnak választ és reményeink szerint hosszú távú, pozitív hatást gyakorolnak majd a társadalomra” – emelte ki Tantics Viktória CSR program manager, a Beiersdorf képviselője.

A védjegyet 2013-ban elsőként megpályázó vállalatok között találhattuk a Tesco-Global Zrt-t, amely ez alkalommal is eredményesen őrizte meg jogosultságát a minősítés használatára.
Magyar Henrietta, a Tesco kormányzati és közösségi kapcsolatok vezetője hangsúlyozta: „A Tesco évek óta nagyon tudatosan építi társadalmi szerepvállalási programját, fejleszti stratégiáját. Fantasztikus lehetőségek rejlenek a helyi közösségekkel való szoros együttműködésben, így CSR megközelítésünk középpontjában is ez a helyi gondolkodás áll. A MAF Védjegy programja tulajdonképpen, mint egy tanácsadói, „mentori” program, több szinten segíti stratégiánk megvalósítását. A rendszeres felülvizsgálatok alkalmával elegendő időt szánunk arra, hogy független szakértők segítségével vizsgáljuk meg gondolatmenetünket, a meghatározott előrelépési, fejlődési lehetőségek pedig a köztes időszakokban gondoskodnak arról, hogy a társadalmi célokat ne tévesszük szem elől. A Védjegy elnyerése pedig, nem utolsósorban, pozitív megerősítése az elvégzett munkának.”

A MAF elismerését az elmúlt években összesen 9 vállalat vehette már át: a Beiersdorf Kft., a Budapest Airport, a dm Kft.K&H-csoport, a KPMG Tanácsadó Kft., a Microsoft Magyarország, a Provident Pénzügyi Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt. és a Tesco-Global Zrt.

(Fotó: Beiersdorf)

SOCIAL MEDIA