A Toyota a nagycsaládosok kedvence

Egyéb

A Magyar Államkincstár kimutatása szerint a Toyota volt a nagycsaládos autóvásárlási program favoritja 2021 első negyedévében, derül ki a Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook oldalán megjelent, a program idei eredményeit bemutató posztból. Idén január és március között több mint 2000 nagycsalád élt a támogatás lehetőségével, ebből 367, azaz az igénylők 18,35%-a választott Toyotát. Ebben a márka legendás megbízhatósága mellett kétségkívül szerepe van annak is, hogy a Toyotánál elérhető a piac egyik legszélesebb, a vadonatúj Highlander érkezésével immár 8 modellből álló kínálata amely megfelel a program paramétereinek.

A nagycsaládos autóvásárlási program keretében a legalább három gyermeket nevelő családok igényelhetnek az autó vételárának felét, de maximum 2,5 millió forintot kitevő állami támogatást legalább 7 üléses új autó vásárlása esetén. A 2022 végéig meghirdetett program 2019-es indulása óta 52 milliárd forint támogatással összesen 22 ezer nagycsalád jutott új autóhoz, ebből az idei év első negyedévében 2000 nagycsalád vásárolhatott új autót mintegy 5 milliárd forintos állami támogatással. A családoknak ezt a pénzt nem kell megelőlegezniük, sőt hitel esetén az önerőbe is beszámít, ami hatalmas lehetőséget jelent, sok család életében először vásárol így új autót, nem ritkán egy esetleg külföldről behozott használtautó helyett, ami a magyarországi újautópark fiatalodására is jótékony hatással van.

Az idei év első negyedévében a nagycsaládosok kedvenc választásának a Toyota bizonyult, amelynek kínálatában nem kevesebb, mint 8 olyan modell szerepel, amely minimum 7 ülést kínál: a Proace City Verso Shuttle (7 ülés), a Proace City Verso Family (7 ülés) a Proace Verso Combi (9 ülés), a Proace Verso Shuttle (9 ülés) , a Proace Verso Family (8 ülés) , a Proace Verso VIP, a Land Cruiser Prado Family és a vadonatúj Highlander. Érdemes megjegyezni, hogy a Toyota prémium márkája, a Lexus kínálatában is szerepel egy hétüléses modell, a Lexus RX L, így a japán autógyártó tulajdonképpen összesen 9 autót kínál a nagycsaládosoknak. Ezek közül a legnépszerűbb természetesen a legkedvezőbb árfekvésű, hétüléses Toyota Proace City két változata, amelyekhez a gyártó nem mellesleg 250.000 kilométeres garanciát is kínál, de kedveltek az 1 millió kilométeres garanciát kínáló Toyota Proace modellváltozatok is. A Toyota Land Cruiser, illetve a vadonatúj öntöltő hibrid elektromos Toyota Highlander, valamint az ugyancsak öntöltő hibrid elektromos Lexus RX L más árfekvést képvisel, de ezek is elérhetőek a program keretében, és akadnak olyan családok amelyek ezek mellett a modellek mellett döntenek.

„Hatalmas öröm és rendkívül pozitív visszacsatolás számunkra, hogy a nagycsaládosok közel egyötöde a Toyota mellett teszi le a voksát. Jól mutatja a Toyota márka (a Proace City esetében 250.000 kilométeres, a Proace estében pedig 1000.000 kilométeres garanciával is alátámasztott) megbízhatóságába vetett bizalmat, hogy több, nálunk alacsonyabb árfekvésű és presztízsű márkát megelőzve sikerült a nagycsaládosok legkedveltebb autómárkájává válnunk. Természetesen mindezek mellett fontosnak tartjuk, hogy a lehető legjobb ajánlatot kínáljuk ügyfeleinkek: a programban vásárolt legnépszerűbb Toyota modell, a Proace City Verso most futó Best Buy ajánlataink keretében nagycsaládos kedvezménnyel már 5.660.000 forinttól elérhető” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője.

 

SOCIAL MEDIA