A most iskolapadban ülők szárazsággal és éhínséggel nézhetnek szembe a klímaváltozás miatt

Hírek

A tanulók szerint külön tantárgynak kellene foglalkoznia az éghajlatváltozással.

 

Az ország különféle középiskoláiból tíz diákcsapat versengett az EY Global Delivery Services (GDS) budapesti irodájában megrendezett Innovációs nap keretében. A Junior Achievement Magyarország szervezésében a fiatalok iskolájuk fenntarthatóbbá tételére dolgoztak ki terveket tanáraik és az EY globális szolgáltatóközpontjában dolgozó munkatársak segítségével. A tanulók egy felmérésben is részt vehettek, amely a fenntarthatósággal kapcsolatos elvárásaikat vizsgálta.

A válaszok alapján az iskolások ötöde csak a hőmérséklet enyhe emelkedésére számít az éghajlat változása következtében, azonban több mint felük (56%) úgy véli, hogy még életükben szárazság és éhínség fenyegetheti az emberiséget, negyedük (23%) szerint pedig akár a civilizáció is elpusztulhat.

A diákok leginkább (84%) szelektív hulladékgyűjtéssel próbálnak tenni a környezetvédelemért. A legtöbben elsőként az energiafogyasztásukat csökkentenék az éghajlatváltozás mérséklése érdekében. A megkérdezettek több mint fele (55%) szerint nagy szükség lenne egy önálló, a klímaváltozással és fenntarthatósággal foglalkozó iskolai tantárgyra, a válaszadók harmada azonban megelégedne azzal is, ha más órákon több szó esne a témáról.

Az iskola amúgy is természetes terepe a környezetvédelemről folyó eszmecserének, hiszen tízből négy diák a tanáraival, három pedig az osztálytársakkal, barátokkal beszélget a leggyakrabban erről a témáról, a válaszadók ötöde pedig a szüleivel, családjával. Az iskolákat a tanulók elsősorban (48%) megújuló energiát hasznosító berendezések felszerelésével, illetve (33%) több zöld növény telepítésével, valamint – a kevesebb papírfelhasználás érdekében – a digitális oktatás kiterjesztésével (17%) tennék fenntarthatóbbá.

„A környezetvédelem és a fiatalokkal való tudásmegosztás egyaránt fontos számunkra” – hangsúlyozta Dominik Wozniak, a budapesti GDS integrációs vezetője. “Munkatársaink nagy lelkesedéssel segítették mentorként a diákokat, hogy üzleti szempontból megvalósítható, átlátható és vonzó, pénzügyi számításokat tartalmazó, alaposan kidolgozott terveket készítsenek. Az Innovációs napon mind a 10 csapat azon dolgozott, hogy zöldebbé tegyék iskolájukat. A számos izgalmas prezentáció közül a a Xantus János gimnázium esővízgyűjtő rendszerét és a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium világításának környezetbarát átalakításának  ötletét díjaztuk. Bízunk benne, hogy a sikerrel járó pénzjutalom segítségével megvalósíthatják elképzeléseiket.”

Az üvegházhatás kialakulásházhoz egyaránt hozzájárultak az előző generációk, a vállalatok és a kormányok – ezen az állásponton van a megkérdezett diákok közel négyötöde. Ezzel összhangban tízből kilencen vélik úgy, hogy az éghajlatváltozás okozta problémák megoldása mindannyiunk feladata. A diákok szerint a cégek leginkább a környezetbarát megoldások népszerűsítésével, megújuló energia használatával és kevesebb hulladék termelésével tudnák leginkább segíteni a fenntarthatóságot.

 

Fotó: Patrick Perkins/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA