A Márkamonitor rádióműsor mai vendégei Huszics György és Stéger Anett

Hírek Kiemelt

Ma este a DIMSZ (Adatvezérelt Marketing Szövetség) két vezetője, Huszics György elnök és Stéger Anett elnökségi tag lesz a vendégem.

 

Huszics György

Mindketten elismert szakemberei az adatvezérelt marketingnek, Huszics György a Crane alapítója, tulajdonosa, Stéger Anett a Magyar Posta kutatási osztályvezetője. A műsorban a márkaépítés egyik fontos eszközéről, a hűségprogramokról beszélgetünk.

Mindenekelőtt áttekintjük a hűségprogramokkal kapcsolatos alapinformációkat, amelyekre a DIMSZ legfrissebb kutatásából derült fény. Miért vizsgálták meg a piacot, mit vizsgáltak, hogyan vizsgálták, melyek voltak a főbb megállapítások?

Stéger Anett

Utána megvizsgáljuk a hűségprogramok gyakorlati megvalósulását: milyen programtípusok vannak, milyen kedvezményeket kínálnak, milyen aktivitás-mutatókkal mérhetően, és hogyan járulnak hozzá a márka építéséhez.

Megbeszéljük azt is, milyen pályát futottak be a hűségprogramok a Covid idején, és hogy működik az „önmagát létrehozó közönség”.

A műsor végén megemlékezünk egy igen fontos évfordulóról is: a GDPR történet (General Data Protection Regulation) 2016 óta hatályos, és 2018 májusában járt le az adatvédelemmel kapcsolatos türelmi idő.

 

Hangoljatok este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA