A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Simon Attila, a Brand Bar ügyvezetője

Hírek Kiemelt

Beszélgetésünk apropója az, hogy egyik remek munkájuk, a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára készített dinamikus arculat már a sokadik design díjat nyerte, legutóbb Németországban.

 

De ez csak egy számtalan díjazott munka közül, hiszen Simon Attila már három évtizede van a pályán. Frissen végzett grafikusként mindjárt a legnagyobb multinacionális reklámügynökségeknél kezdett dolgozni, majd hamarosan saját céget alapított.

De tanárként is negyedszázados pálya áll mögötte, több intézményben tanította és tanítja a jövő tervezőit. Sőt, abban is segíti őket, hogy megszerezzék azt a bizonyos két-három év szakmai tapasztalatot, ami nélkül elég nehéz elhelyezkedni.

Beszélgetünk majd a szakma fontos eseményeiről is, amelyek megvalósításában közreműködik, mint például az Arany Rajzszög kiállítás. Végül,  de nem utolsó sorban azt is megbeszéljük, mit vár az idei évtől, merre tart a grafikai tervezés, milyen nagyobb események várnak ránk az évben.

 

SOCIAL MEDIA