A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Simon Attila és Halász Gyula

Simon Attila és Halász Gyula régi szereplője az ügynökségi világnak. A 90-es években a frissen érkező nagy nemzetközi reklámügynökségeknél dolgoztak, majd több hazai cégnél, többnyire a sajátjuknál. Jelenleg mindketten a Brand Bar kreatívigazgatói.    Mai beszélgetésünk apropója az, hogy ők készítették a szeptemberi Mesterséges intelligencia konferenciánk kreatív anyagait, természetesen a mesterséges intelligencia közreműködésével. Megbeszéljük, hogy […]

Tovább olvasom

A’Design Award díjat nyert a Brand Bar

Bronzdíjat nyert a Brand Bar csapata az A’Design Award 225 nemzetközi zsűritagjának értékelése által egy olyan megmérettetésben, ahol több ezer innovatív pályamű közül választják ki a legjobbakat. A Genecontact számára készített dinamikus arculatot korábban már Graphis és Wolda díjjal is elismerték.   A comói Villa Galliában, július 19-én rendezik az A’Design Gálaestet, mely mára már […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Simon Attila és Lőrincz Attila Gazsi

Mindkét mai vendégünk közismert figurája a grafikus szakmának. Közel harminc vannak a pályán, és kilencvenes évek aranykora óta részt vesznek a szakma legfontosabb szervezeteinek és eseményeinek a szervezésében.   Mai beszélgetésünk apropója az Arany Rajzszög Díj 20. kiadása, és a hozzá kapcsolódó kiállítás megszervezése. Előtte áttekintjük a díj mögött álló Arany Rajzszög Társaság rövid történetét […]

Tovább olvasom

Neverending Branding: Branding + evolúció = bravolúció – Simon Attila és Halász Gyula előadása a Márkaépítés 2022 konferencián

Simon Attila ügyvezető és Halász Gyula kreatívigazgató a Brand Bar újabb munkái kapcsán beszélt a dinamikus arculatról. Az elmúlt évtizedek szinte teljesen megváltoztatták a márkák életét és a márkaépítés szabályait. Nevezhetjük ezt egyfajta evolúciónak is, de a közösségi média és a személyes márkák gyors térhódítása miatt néha inkább követhetetlennek és kiszámíthatatlannak tűnhetnek ezek a folyamatok. […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Simon Attila, a Brand Bar ügyvezetője

Beszélgetésünk apropója az, hogy egyik remek munkájuk, a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára készített dinamikus arculat már a sokadik design díjat nyerte, legutóbb Németországban.   De ez csak egy számtalan díjazott munka közül, hiszen Simon Attila már három évtizede van a pályán. Frissen végzett grafikusként mindjárt a legnagyobb multinacionális reklámügynökségeknél kezdett dolgozni, majd hamarosan saját céget […]

Tovább olvasom

Az Arany Penge finalistái között a Brand Bar a Liszt Ferenc Kamarazenekar zenevezérelt dinamikus arculatának megtervezésével

A magyaroszági kreatív szakma meghatározó versenye, az Arany Penge döntős pályázatai közé került a Liszt Ferenc Kamarazenekar teljes megújulását támogató integrált kampány részeként kidolgozott, zenevezérelt dinamikus arculat. Az egyedülálló vizuális arculat megálmodása és megtervezése a Brand Bar ügynökség munkáját dicséri.   Idén 21. alkalommal rendezi meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége MAKSZ a hazai kreatív […]

Tovább olvasom

Márkamonitor a Jazzy rádióban: ma esti vendégünk Simon Attila

Ma este 7 órától Simon Attilával, a Brand Bar ügyvezetőjével beszélgetek a 90.9 Jazzy rádióban.     Kicsit beszélgetünk a magyar reklámipar hőskoráról, a kilencvenes évekről, amikor évről évre a két számjegyű piaci növekedés volt a normális. De nem süllyedünk bele a nosztalgiázásba, hiszen a szakma ma is él és dolgozik. Szóba kerül többek között a […]

Tovább olvasom

Megjelent a Márkamonitor idei első száma

Már az előfizetőknél van, és a nagyobb árushelyeken is kapható a Márkamonitor magazin 2019/1. száma, 84 oldal terjedelemben. Néhány téma a tartalomból: Márkaépítők: A GreenGo, az ökobranding dilemmái és a Lánchíd súlyának másfélszerese (Michaletzky Bálint, Greengo); Mindennap új élmények (Pehl Bernadett, Schiller-Vasas HC) Márkák a piacon: tények és adatok a magazinpiacról, az édességek forgalmáról, a […]

Tovább olvasom