A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója

Hírek Kiemelt

Szabó Béla változatos pályát tudhat maga mögött. Közel másfél évtizedet dolgozott nagy reklámügynökségeknél, ebből az utolsó évtizedet a Leo Burnett kötelékében. A következő négy évet a Vodafone budapesti, majd londoni irodájában töltötte, aztán visszatért az ügynökségi világba, előbb a dél-afrikai MetropolitanRepublic, majd a hazai DDB stratégiai igazgatója volt. Négy éve vette át a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatói feladatait.

 

A műsorban mindenekelőtt azt tisztázzuk, hogyan oszlanak meg a marketinges és kommunikációs feladatok egy olyan óriáscégnél, mint a Magyar Telekom. Mi a márkakommunikációs igazgató feladata, hogyan működik együtt a cég egyéb kommunikációs területeivel?

Áttekintjük azt is, milyen eszköztára van napjainkban a márkaépítésnek a telco szektorban, amelynél kevés kompetitívebb területet ismerünk. Mit jelent a digitalizáció zászlóvivőjének lenni, és milyen szerepet játszik a Telekom kommunikációjában egy olyan beszélgetés-sorozat, mint a Most fórum?

Elkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a „purpose” fogalmáról, jelentéséről, és arra is kitérünk, vajon mi jön a purpose után.

Végül, de nem utolsó sorban megkérdezem, mire készül a Telekom, milyen nagyobb akciók, kampányok lesznek a közeljövőben. A titkos projekteket persze nem fogja elárulni, de azért körüljárjuk a magyar multi stratégiai céljait.

 

Hangoljatok este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA