A magyar robotkatica is részt vett a World Robot Olympiadon

Hírek Kiemelt

Európai országként először Magyarország nyerte el a World Robot Olympiad világverseny rendezésének jogát. A verseny házigazdájaként Győr több mint 420 csapat 1200 versenyzőjét látta vendégül november 8. és 10. között.  A WRO szakmai partnereként a Neumann Társaság is szakmai támogatója volt a világeseménynek, a verseny alatt pedig standdal volt jelen, valamint közreműködött a világversenyhez kapcsolódó Kódolás a köznevelésben konferencián is.

A verseny

Az Edutus Egyetem szervezésében lezajlott győri robotikai világolimpián négy kategóriában és hat korcsoportban összesen hat magyar csapat versenyzett. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a magyar fiatalok két ötödik helyet értek el: a Második emelet nevű csapat Open Senior kategóriában, a B-iThunterz az Advanced Robotics Challenge kategóriában került a legjobbak közé.

 

A konferencia

A World Robot Olympiad™ világdöntőjéhez kapcsolódóan, műhelymunkával egybekötött nemzetközi konferenciát is szervezett a Neumann Társaság a Digitális Jólét Program Nonprofit Kft-vel együttműködésben. A WRO döntő nyitónapján tartott konferencián köszöntőt mondott dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke. Fontos előadás hangzott el a Neumann Társaság partnerségével készülő EDLRIS nemzetközi mesterséges intelligencia és robotika tananyag fejlesztése kapcsán.

Az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének nemzetközi tapasztalatairól és az algoritmikus gondolkodás lehetséges köznevelési kimeneti következményei kapcsán vezetett műhelymunkákon a Társaság szakértői is szerepet kaptak.

A kiállítás

A Neumann Társaság – a Digitális Jólét Programmal közös – standja az Open kategóriának helyet adó Teniszcsarnok egyik leglátogatottabb része volt az Olimpiai Sportparkban, mivel a fordulók között itt kiállított retro számítógépeken és konzolokon kapcsolódhattak ki a versenyzők Képes Gábor, a Neumann Társaság főmunkatársának felügyelete mellett. A játékok mellett a Neumann Társaság szegedi informatikai múzeumából származó, eredeti relikviákat, és a magyar informatikusokat bemutató tablókat szemlélhették meg.

A legnépszerűbb kiállítási tárgy egyértelműen a tavaly elhunyt magyar kibernetikus, dr. Muszka Dániel Katicabogara volt. Az 1956-ból származó, eredeti „ősrobotot”, a pavlovi feltételes reflexek bemutatására szolgáló állatmodellt és annak méretazonos, korszerű alkatrészekből a 2000-es években készült modelljét az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány vezető szakértője – Kalmár László professzor tanítványa, Muszka Dániel közeli barátja és munkatársa -, dr. Bohus Mihály mutatta be az érdeklődőknek.

Bohus tanár úrnak köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták a fénykövető katica modern, miniatürizált verzióját, valamint a Shannon-féle, „önmagát kikapcsoló” gép egy mai példányát is. A Katicabogár egyértelműen a magyar robotika emblematikus tárgya, amely az utókort is inspirálja. Muszka Dániel robotállatai mellett a LEGO-ból épült Katica-robotok is kipróbálhatók voltak, amelyeket az Informatika Történeti Kiállításon építettek felkészülő versenyzők Rozgonyi Borus Ferenc és Kuspi Zsolt vezetésével. Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke Bee-bot robotméhecskéket hozott az eseményre, amelyekkel akár óvodások is könnyedén megtaníthatók a robotprogramozás alapjaira.

A Neumann-standnál a nagy magyar feltaláló, Jánosi Marcell alkotásai, az MCD-1 mikrofloppy és a szintén általa tervezett Lego-mikromotorok is bemutatásra kerültek. Egykori kollégája, Gergely Sándor fáradhatatlanul mesélt minden érdeklődőnek a Jánosi-műhely titkairól, a kockacukor méretű mikromotor gyártásának fortélyairól.

A Neumann Társaság és a DJP egyik célja az volt, hogy a WRO résztvevői számára a 2023-ban megrendezendő Nemzetközi Informatikai Diákolimpián való részvételre is kedvet csináljon. Nagyszerű szinergia: Neumann János születésének 120. évfordulóján az informatikatörténet egyik fontos bölcsője, Szeged látja majd vendégül a jövő Neumann Jánosait és Bill Gates-eit.

SOCIAL MEDIA