A magyar labdarúgó-válogatott ismét azonos négyesbe került a német csapattal

Hírek

A magyarok legutóbb nyolcadikként zártak az NL-ben, így a második kalapból várták a sorsolást, majd a legjobbak közül Hollandia mellé húzták ki a válogatottat. Ezt követően a idei kontinensviadalnak otthont adó németek kerültek a magyar érdekeltségű kvartettbe, viszont a feljutók közül nem az Eb-csoportrivális Skóciát kapta a magyar csapat, hanem a bosnyákokat.

„Ezen a szinten, az A ligában lehetetlen gyengébb ellenfelet kapni, kizárólag erős riválisok várnak ránk ősszel” – kezdte értékelését a magyar szövetség honlapján az olasz szakvezető. „Hollandia és Németország a papírforma szerint jobb csapat nálunk, míg a bosnyákok ellen kiegyenlített erőviszonyokra számíthatunk. A papírforma azonban nem mindig igazolódik be a pályán, minden mérkőzésen születhet meglepetés – számunkra kellemes és kellemetlen is. Érdekes lesz újra összemérni az erőnket a németekkel, és a hollandok elleni összecsapásaink is izgalmasak lesznek.”

Dibusz Dénes az M4 Sportnak arról beszélt, hogy számára pikáns lesz a Bosznia-Hercegovina elleni két összecsapás, mert a Ferencvárosban több bosnyák csapattársa is van.

„Lehet most már egy kicsit meg is unja egymást a két válogatott” – mondta a németekről a 33 éves kapus arra utalva, hogy a 2021-es Eb óta immár a negyedik sorsoláson akad össze a két gárda. „A hollandokkal jó néhány éve nem játszottunk, ezért érdekes erőfelmérő lesz. A legutóbbi, 2013-as 1-8 nagyon fájó pontja a magyar futballnak, de azóta teljesen kicserélődött mindkét csapat. Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfele a válogatott.”

Az első két fordulót szeptember 5. és 10. között rendezik, a következő kettőt október 10. és 15. között játsszák le, míg az utolsó két körre november 14. és 19. között kerül sor. Az A divízióban a négy csoportgyőztes a négy csoportmásodikkal találkozik a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőben a 2025. június 4. és 8. között sorra kerülő négyes fináléért. A harmadik helyezettek pedig osztályozót játszanak a másodosztályt jelentő B divízió csoportmásodikjaival, míg az élvonal negyedik, utolsó helyezettjei kiesnek.

A mérkőzések pontos sorrendjét és időpontjait az európai szövetség (UEFA) határozza meg, várhatóan a sorsolás másnapján hozza nyilvánosságra.

A Nemzetek Ligájából ugyan kijutni nem lehet a 2026-os világbajnokságra, de az NL-lel közvetetten mégis megkezdődik az európai selejtezősorozat a két év múlva esedékes csúcseseményre. A 2025-ben sorra kerülő vb-selejtezőkön a 12 csoport győztese kijut majd a vb-re, míg a másodikok pótselejtezőt játszhatnak. Utóbbiakhoz csatlakozik az NL-ből a négy legjobb olyan csoportgyőztes, amelyik a vb-selejtezőkön nem végzett a legjobb kettő között. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországot is magában foglaló A divízió csoportgyőztesei mindenképpen legalább a pótselejtezőben érdekeltek lesznek – írja az MTI.

A Nemzetek Ligája 2024/25-ös idényének csoportbeosztása:
    A divízió:
1. csoport: Horvátország, Portugália, Lengyelország, Skócia
2. csoport: Olaszország, Belgium, Franciaország, Izrael
3. csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Bosznia-Hercegovina
4. csoport: Spanyolország, Dánia, Svájc, Szerbia
    B divízió:
1. csoport: Csehország, Ukrajna, Albánia, Georgia
2. csoport: Anglia, Finnország, Írország, Görögország
3. csoport: Ausztria, Norvégia, Szlovénia, Kazahsztán
4. csoport: Wales, Izland, Montenegró, Törökország
    C divízió:
1. csoport: Svédország, Azerbajdzsán, Szlovákia, Észtország
2. csoport: Románia, Koszovó, Ciprus, Litvánia/Gibraltár
3. csoport: Luxemburg, Bulgária, Észak-Írország, Fehéroroszország
4. csoport: Örményország, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia, Lettország
    D divízió:
1. csoport: Litvánia/Gibraltár, San Marino, Liechtenstein
2. csoport: Moldova, Málta, Andorra

Fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

SOCIAL MEDIA