A legújabb mesterséges intelligencia kiirtaná az emberiséget, bár erre még nincsenek eszközei

Tejszínhub

Nemrégiben létrehozták a ChaosGPT nevezetű mesterséges intelligenciát, mely egy Auto-GPT nevű nagy nyelvi modellen (LLM) alapul – írja az IFL Science cikkére hivatkozva az Index. Az Auto-GPT készítői szerint a program az Open AI-féle GPT-4 által vezérelve a nagy nyelvi modellek gondolatait láncolja össze, hogy autonóm módon elérjen bármilyen kitűzött célt, ezzel próbálva egy teljesen autonóm „ügynököt” létrehozni.

 

Az ötlet lényege, hogy a mesterséges intelligenciát olyan feladatok elé állíthassuk, melyeknek megoldására még nekünk, embereknek sincs feltétlenül megoldásunk – az már csak mellékes, hogy az a bizonyos feladat a ChaosGPT esetében éppenséggel az emberiség kipusztítása lett. A ChaosGPT számos célt nevezett meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan hajtaná végre a folyamatot, ezeket a lépéseket akkurátusan össze is foglalta. Sőt, egy videó is készült hozzá.

További részletes információk az IFL Science és az Index cikkében. 

SOCIAL MEDIA