A legsikeresebb üzleti innovációk 2014-ben

Hírek

Második alkalommal pályázhattak a vállalkozások az Üzletfejlesztési Portál Üzletfejlesztési Díjára. A győztes egy mobilmarketing-alapú vásárlásösztönző rendszert fejlesztő startup lett.

Az Üzletfejlesztési Portál 2013-ban indította útjára az Üzletfejlesztési Díjat. A kiírók célja, hogy lehetővé tegyék a pályázó vállalatok számára az innovatív ötletek megvalósításával, piacra léptetésével kapcsolatos tanulást, növelve ezzel versenyképességüket. A díj különlegessége, hogy a pályázók egy innovációs átvilágítás keretében objektív visszajelzést kaphatnak az üzleti újdonságok létrehozásával kapcsolatos folyamataik erősségeire és fejlesztendő területeire vonatkozóan.

A 2014-ben nevezett magyar vállalkozások közül a független szakmai zsűri az első három helyezettet díjazta, további három pályázót pedig oklevéllel ismert el.

2014 leginnovatívabb üzletfejlesztése a hazai startup által létrehozott BCONHUNT platform, illetve annak első okostelefonos alkalmazása, a BCONSHOP. A legújabb technológiai megoldásokra – iBeacon, BLE 4.0 – épülő mobilmarketing-alapú vásárlásösztönző rendszer egyszerre nyújt megoldást a kiskereskedelmi szereplők, illetve a vásárlók megváltozott igényeire. Az ingyenes mobil applikáció (BCONSHOP) letöltésével testreszabott, exkluzív kedvezményekhez jutnak a felhasználók, azaz a vásárlók. A kiskereskedelmi üzletláncoknak pedig egy jól célozható, precízen mérhető és nem utolsó sorban az összezsugorodott marketing büdzsékben is elhelyezhető vásárlásösztönző platformot (BCONHUNT) biztosít, amellyel növelhetik üzletük forgalmát.

Díjazottak:

  1. BCONHUNT Kft.
  2. FŐTÁV Zrt.
  3. KIDSOASIS Kft.

Elismerő oklevelet kaptak:

  • repara.hu Kft.
  • MultiSoft Kft.
  • StreamPUNK Kft.

A zsűri tagjai:

  • Schwarz Gábor, üzletember, a USTREAM volt nemzetközi üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója
  • Bundik Csaba, az EuroCham Vietnam Ltd. ügyvezető igazgatója
  • Fodor Zoltán, az Üzletfejlesztési Portál főszerkesztője

(Fotó: BCONSHOP Facebook)

SOCIAL MEDIA