Indul a Telekom nemzetközi innovációs versenye

Hírek

Október 15-ig várják a pályázatokat. Idén Budapest lesz a Telekom Innovation Expo helyszíne.

Az idén harmadszor megrendezésre kerülő Telekom Innovációs Versenyre a világ minden tájáról, így Magyarországról is várják az újonnan induló startupok és innovátorok jelentkezését október 15-ig. A verseny alkalmat kínál a kizárólag meghívásos alapon működő Innovation Expo rendezvényen való részvételre november 12-én Budapesten, ahol a startupok találkozhatnak a Deutsche Telekom különböző üzleti területeinek képviselőivel. A Deutsche Telekom az idén három témát talált különösen relevánsnak, e szerint a benyújtott pályázatokat és megoldásokat a következő kategóriákban várják: Smart Data Analytics (Intelligens adatanalitika), Future Communication (A jövő kommunikációja) illetve Industry 4.0 és IoT. Mivel kidolgozott elképzeléseket várnak, a pályázóknak legalább egy működő prototípust is be kell mutatniuk.

„A Deutsche Telekom számára a startupok az új elképzelések fontos forrását jelentik, folyamatosan keressük az újító szellemű vállalkozókat. Várakozással tekintünk a budapesti Expora, ahol bizonyára sok briliáns elme találkozik majd” – mondta Dr. Heinrich Arnold, a Telekom innovációért felelős igazgatója és a Telekom Innovation Laboratories nemzetközi vezetője.

Az Expo keretén belül 10 csapat mutatkozhat be, melyek közül egy hely a múlt hétvégén Berlinben megrendezett Startup Night eseményen már el is kelt. A szakmai zsűri választása a shopboostr csapatra esett (a képen), akik egy, a webshop látogatóinak konverziós arányát javító big data analatikára, valamint viselkedés alapú algoritmusokra építve képesek egyéni ösztönzőket teremteni a vásárlások fokozása érdekében.

SOCIAL MEDIA