A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez

Hírek Kiemelt

Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média. Ez azonban még kevés, ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani a vevőket, tudatos márkaépítésre van szükség. A K&H szakértői és Balogh Levente (nyitó képünkön), a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője úgy vélik, a márkaépítés ugyanolyan fontos, mint a cég pénzügyi vagy gyártási tevékenysége, így minél hamarabb érdemes kikérni a szakemberek véleményét, segítségét. A K&H nemrégiben elindította vállalkozásösztönző videósorozatát, amely többek között ebben a tevékenységben is segítséget nyújt.

Kökény Roland

A Lucidpress 2019-es kutatásában részt vevő cégtulajdonosok szerint a következetes márkaépítés átlagosan akár 33 százalékkal növelheti a vállalkozás bevételét – megéri tehát időt és energiát fordítani rá. Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője, a Szentkirályi Kft. alapítója és ügyvezetője azonban úgy véli, márkát építeni csakis érzelmi alapon lehet. Ha valaki belekezd, nem szabad pusztán pénzszerzési céllal tennie azt, hanem sokkal inkább érzelmi alapokra kell támaszkodnia. Hiszen, ha a vállalkozó alkotóként tekint önmagára, akkor az elsődleges célja az lesz, hogy értéket teremtsen – és ezt az értéket fogja felismerni és megvásárolni a fogyasztó, ami végső soron profitot termel a cégnek. Ennek meghatározó eszköze a közösségi média mert olyan kommunikációs teret biztosít, amely nélkül ma már nehéz vagy akár lehetetlen elérni közvetlenül, gyorsan és hatékonyan a vevőket. Ez derül ki a K&H szakértői által a Cápák között showműsor versenyzőinek összeállított kérdőívből is: a válaszadó vállalkozók 61 százaléka rendelkezik weboldallal, közösségi médiafelülete azonban 78 százalékuknak van.

A márkaépítés viszont ettől egy jóval komplexebb tevékenység, ami a kommunikáción kívül a vállalkozás számos más területét is érinti, egészen a vevők megismerésétől a legjobb minőségű termék kifejlesztéséig. Azonban a minőségi termék sem elég önmagában a sikerhez, meg is kell győznünk a célcsoportot arról, hogy akár napi rendszerességgel minket válasszon. „Mindenkinek más-más erősségei vannak, de ha egy vállalkozó csak a marketinghez ért, akkor nincs terméke, ha pedig csak a termékhez, akkor nem tudja, hogyan adja el azt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak olyanok vállalkozhatnak, akik marketing vagy kommunikációs diplomával rendelkeznek, csupán rávilágít arra, hogy már a vállalkozásindítás legelején szükség lehet kommunikációs szakemberek bevonására. Ez az a terület ugyanis, amiben – bár sokat fejlődtek a hazai cégek az elmúlt húsz évben –, még bőven van mit tanulniuk a vállalkozóknak” – hangsúlyozta Balogh Levente.

Ezt igazolja a K&H kérdőíves felmérése is, mely rámutatott, hogy ez az egyik olyan terület, ahol a Cápák között versenyzőinek szüksége lenne a szakemberek bevonására: 52 százalékuk jelezte, hogy leginkább a marketing és a kommunikáció terén örülne a támogatásnak. „Egy induló vállalkozásnál jellemzően nincs minden szakterülethez külön egy-egy szakember, ezért szaktudás hiányában jó, ha vannak olyan szakmai támogatók, akikhez a kezdő vagy fejlődni vágyó vállalkozók fordulhatnak, akár már a vállalkozás alapítását megelőzően is. Az üzletetide oldalon ezért a K&H szakértői a marketingterv és a kommunikációs stratégia elkészítésével kapcsolatos kérdésekben is rendelkezésre állnak. További segítségként pedig elindítottuk új, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos videósorozatunkat is, ahol a Cápák között befektetőitől kaphatnak praktikus tippeket a vállalkozások a márkaépítés, digitális szemléletváltás és az innováció témaköreiben” – fejtette ki Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentoraként.

SOCIAL MEDIA