A Kőröstej százzal több dolgozót foglalkoztat március óta

Hírek Kiemelt

Létezik „magyar csoda” a pandémia idején. A világszerte, Jordániától Dubajon át Londonig ismert sajtexportőr Kőröstej nem elbocsát dolgozókat, ellenkezőleg: a COVID-19 ellenére március elseje óta közel száz új munkatárssal növelték állományukat – és még legalább harmincat keresnek. A COVID-19 miatt naponta 14 millió liter tejet öntenek ki az Egyesült Államokban, de a koronavírus okozta járványhelyzetben itthon is tízezrek veszítették már el az állásukat – legnagyobb mértékben az alacsony végzettségűek, esetükben 9 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A februárhoz képest márciusra 17 ezerrel lett több az álláskereső, miután az elbocsátások már szinte minden ágazatban megkezdődtek.

Igazi kuriózumnak számít azonban a koronavírus járvány okozta gazdasági válsághelyzetben a Kőröstej – Magyarország egyik legnagyobb sajtexportőrénél szinte hihetetlen, de közel száz munkatárssal többen dolgoznak, mióta kitört a világjárvány. Március 1. és április 25. között 93-mal nőtt az alkalmazotti létszám a cégcsoportnál. A termékeik iránti piaci keresletet, sajtjaik kedveltségét sem a pandémia miatti nemzetközi, sem az itthon március 11-én és később, március 27-én bejelentett korlátozó intézkedések sem vetették vissza. Ez olyannyira igaz, hogy a Kőröstej mind a 4 üzemében, Barcson (Somogy), Kacsótán (Baranya), Kőröstetétlenen (Pest megye) és Hajdúböszörményben (Hajdú-Bihar) is jelentősen nőtt az állományi létszám, elsősorban a fizika és a gyártási munkakörökben, a betanított munkások között, ami azért is örvendetes, mert most a munkaerőpiacon ez a legsebezhetőbb réteg. Alapanyag- és csomagolóanyag problémákkal szembesülnek ugyan a szállítási nehézségek miatt, de ezt alternatív megoldásokkal kezelni tudják.

Még legalább 30 tejipari szakembert, mérnököt várnak 

Sőt, a Kőröstej további munkatársakat keres, ami azt jelenti, hogy még többen tudnak majd elhelyezkedni a cégcsoport üzemeiben. Az új technológiák bevezetésére, illetve a meglévők még hatékonyabb kihasználására élelmiszeripari, tejipari szakembereket, mérnököket is keresnek termelési, műszaki, minőségügyi, raktározási pozíciókra – ez összesen még további 30-40 munkatárs alkalmazását jelenti. Mivel a Kőröstej HR-esei a nagy leterheltség miatt nem tudnak a telefonos megkeresésekre reagálni, kizárólag emailben (hr@korostej.hu) érdemes náluk érdeklődni.

SOCIAL MEDIA