A-kategóriás filmes seregszemlén debütál Csáki László régóta várt animációs filmje

Hírek

A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült egész estés mozifilm valós eseményeket dolgoz fel. Sok humorral és korabeli zenékkel azt mutatja be, ahogyan a magyar fiatalok a rendszerváltás után hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra. A Kék Pelikan a JUNO11 Distribution forgalmazásában jövő év elején érkezik a hazai mozikba.

 

A Kék Pelikan története több mint tíz éve egy, a Jurányi Galéria egyik termének falára rajzolt képregénnyel indult. A személyes élményekből táplálkozó sztori később filmtervvé nőtte ki magát, amely a 2018-as Inkubátor Program gyártási támogatását is elnyerte. A film a közösség bevonásával fejlődött tovább. Csáki László író-rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, melyeket a kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel tettek. A film az ő történeteik szellemes, fanyar humort sem nélkülöző feldolgozása – méghozzá Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában. A Kék Pelikan bár megszólaltat valós szereplőket is, többek között olyan színészek segítségével meséli el a történteket, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra.

A képzőművészi igényességgel készült alkotásban a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg – igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.

A film először a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be november 11-én. A Critics’ Picks a fesztivál legújabb szekciója, melybe erőteljes és művészileg kiemelkedő alkotásokat választott be a Nikolaj Nikitin kurátor vezette filmválogató csapat. Tiina Lokk fesztiváligazgató megfogalmazása szerint olyan zseniális filmek kerültek így a programba, melyekre a gyorsan növekvő programkínálatban kiemelten szeretnék felhívni a nézők figyelmét.

„Örülök, hogy a fesztivál kurátorai számára is érthető ez a ránk, magyarokra nagyon jellemző »ügyeskedő, oldjuk meg okosba« történet, aminek alapja a szabadság iránti vágy egyetemes érzése. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja, milyen visszajelzéseket kapunk, és egyáltalán milyen lesz együtt nézni velük a filmet nagyvásznon.” – nyilatkozta a hír kapcsán a rendező. „Külön öröm számunkra, hogy ők kerestek meg minket, mert hallottak a filmről, és érdekelte őket. Jó látni, hogy az országhatárokon túl is működik, és hasonló módon mozgatja meg a nézőket, ahogy a hazai közönséget is, akik történeteiből – és akik számára elsősorban készült a Kék Pelikan – tette hozzá Felszeghy Ádám, a film producere.

 

SOCIAL MEDIA