Rangsorolták az animációs filmeket

Hírek

Az egész estés animációk versenyét a Még egy nap élet című lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukciós animáció nyerte, Denis Do Funan című munkája pedig zsűri külön elismerését kapta. A rövidfilmek versenyében a dán Martina Scarpelli Egg című alkotásának ítélte a zsűri a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta. Vasárnap 16 órakor a Három Hollóban megtekinthetőek a nyertes kisfilmek, és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

A Még egy nap élet című alkotás nyerte az idei Anilogue-on az egész estés animációk versenyét. A zsűri indoklása szerint „a dokumentarista jellegű, hiteles ábrázolásmód és a drámai kifejező erejű, fikciós elemek magas szintű ötvözéséért, valamint a kiemelkedő vizuális és filmnyelvi megoldások alkalmazásáért”. A film az 1975 és 2002 közt zajló angolai polgárháború borzalmait tárja elénk, mely a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.

Széder-mazochizmus

Idén öt egész estés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás mellett Santiago Caicedo Tropical Virus című kolumbiai–ecuadori filmje, Denis Do Funan című külön díjjal jutalmazott munkája, mely 1975-ben, a vörös khmer forradalom idején játszódik, Kaspar Jancis Morten kapitány és a pókkiralynő című családi animációja és az amerikai Nina Paley új filmje, a Széder-mazochizmus, mely az ószövetségi exodus történetét groteszk animációs musical formájában dolgozza fel. Az egész estés filmek versenyében Kiss Melinda, a Metropolitan Egyetem animációs tanszékének vezetője, Drasko Ivezic horvát rendező és Piotr Kardas lengyel animációs kurátor döntöttek a fődíj odaítélésről.

Egg

Idén 30 rövidfilm versenyzett. A rövidfilmek versenyében az Ambrus Ferenc producer, Pedro Rivero spanyol és Veljko Popovic horvát rendező alkotta zsűri döntötte el, hogy a dán Martina Scarpelli Egg című filmje kapta a Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. A zsűri kiemelte, hogy ez a film megtalálta azt a módot, hogy egy személyes témát olyan vizuális élményként ábrázoljon, amely az érzelmeket egy teljesen eredeti és jelentésteli történetmesélésbe ágyazza. Hipnotikus módon, hibátlan narrációval és minimalista, tökéletes eszközökkel fejezte ki magát a rendezőnő, amivel egészen új élményt nyújt, és teszi mindezt egy olyan témával, amihez az ember korábban nem is gondolta volna, hogy tud kapcsolódni.

Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta.

Grandpa Walrus

Az ötnapos fesztiválon 14 egész estés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. Az Anilogue fókuszában idén – az Adriai hullám vetítéssorozat keretében – Olaszország, Horvátország és Szlovénia álltak. A fesztivál vendége volt az animációs világ egyik legnagyobb mestere, a Kirikou figuráját megalkotó Michel Ocelot és a Candide című magyar alkotás francia zeneszerzője, Benjamin Efrati is.

SOCIAL MEDIA