A jól hirdető cégeknek megéri Facebookozni

Hírek

Ötödik alkalommal, közel háromszáz cég bevonásával végzett kutatást a magyar cégek Facebookkal kapcsolatos üzleti tapasztalatairól a Közösségi kalandozások blog üzemeltetője, az RG Stúdió.

„A Facebook hirdetésben elért siker együtt jár az üzleti eredményekkel is” – mondta el Lévai Richárd. „Azok a cégek, akik az évek folyamán megtanulták jól használni a Facebook egyre kifinomultabb hirdetési rendszerét, eredményesebbnek gondolják a jelenlétüket összességében is ezen a közösségi platformon.” Ez az egyik legfontosabb megállapítása annak az online kérdőíves kutatásnak, melyet 2016 júniusában 291 cég megkérdezésével állított össze a Közösségi Kalandozások blog.

A blog szerzője, Lévai Richárd arra kereste a választ, miért és hogyan használják a cégek a legnagyobb közösségi hálózatot. 2013-2014 fordulóján a Facebookon az organikus elérés folyamatosan csökkent, egyre kevesebb rajongó látta a cégek posztjait. Hogy kapcsolatban maradjanak rajongóikkal, a cégek számára egyre nagyobb lett a hirdetési nyomás. A marketingesek már a Facebook végnapjait látták, hiszen a korábbi ingyenes felület hirtelen fizetőssé vált a cégek számára. Az RG Stúdió, a Közösségi kalandozások blog üzemeltetője 2014 tavaszától monitorozza, hogyan birkóznak meg ezzel a helyzettel a magyar cégek. A kutatást már 5. alkalommal teszik közzé.

„A válaszok alapján megállapíthatjuk, hogy az itthon 5,2 millió felhasználót számláló Facebook továbbra is fontos terepe a magyar cégeknek, de a céljaik és a megoldásaik változtak”- mondta el Lévai Richárd, a „Hogyan készíts eredményes Facebook hirdetéseket?” című könyv szerzője. „A vállalkozások reálisabb célokat tűznek ki, mint két éve, egyre kevésbé az üzleti csoda helye a Facebook. Úgy tűnik, a közösségi hálózat túllendült a kiábrándultság völgyén, és helyére került a marketingesek fejében üzletileg.”

A kutatásból kiderült, hogy elsősorban azoknak éri meg az üzleti Facebook jelenlét, akik ügyesen használják a hirdetési megoldásokat. Akik azt válaszolták, hogy „akkor is ennyit hirdetnék, ha több lenne az organikus elérés” (36%), 91%-ban gondolták azt, hogy megéri Facebookozni. Azoknak, akik szükséges rossznak tartják csak a Facebook hirdetéseket (18,34%) mindössze 43%-uk elégedett valamennyire a Facebook eredményességével. Köztük sokkal magasabb a bizonytalanok (30%), és az elégedetlenek aránya (25,3%) is.

A Facebookon használt eszközökkel kapcsolatos szokások jelentősen változtak. A videót feltöltő cégek aránya nőtt, a korábban annyira kedvelt alkalmazások jelentősége viszont 15%-kal csökkent. Helyüket átvették a hirdetések, amiket 16%-kal több cég használ, mint két évvel korábban.

Természetesen a hirdetésre költött büdzsé is változott:

Havi hirdetési keret20142016
100.000 Ft alatt86,1%79,0%
100.000-500.000 Ft között8,4%13,7%
500.000 Ft fölött1,7%5,5%

SOCIAL MEDIA