A hazai autótolvajok kedvencei

Hírek Kiemelt

Tovább csökkent az autólopások száma 2019 első felében, azonban új kedvenceik vannak a bűnözőknek, akik a Renault Mégane és a Suzuki Swift típusokra szálltak rá. A német prémiummárkákból viszont alig vittek el idén, és leginkább az idős, védtelen autókra vadásznak a tolvajok, akik között egyre több az amatőr – derül ki többek között a Vezess friss összeállításából.

Számos újdonságot mutatnak a lopott autók legújabb negatív toplistái, amit a Vezess autós szaklap közölt. 2019 első fél évében 80 jármű eltulajdonításáról kapott bejelentést a NAKE nevű civil szervezet, vagyis tovább csökkent a bűncselekmények száma. 2018 egészében 182, míg 2017-ben 199 autó eltűnését rögzítették. Új kedvenceik vannak a bűnözőknek, a meglovasított modellek között idén a listát vezető Renault Mégane tavaly az első 15-ben sem volt benne, míg a most harmadik Suzuki Swift a 2018-as 13. helyről ugrott előre. A japán gyártó két másik modelljét is lopták az első fél évben, ezért a márkák toplistáján is előrébb került.

Mint a legolvasottabb autós lap összeállításából kiderül, továbbra is magasan Budapestről tűnik el a legtöbb személygépkocsi, azonban a fővárosból kiszorult, jellemzően amatőr tolvajok országszerte rászálltak az idősebb, könnyebben ellopható járművekre. Érdekes újdonság, hogy az elmúlt évtized gyakorlatával ellentétben alig tulajdonítottak el a német prémiumtrió modelljeiből 2019 első felében. Mercedes személyautó ellopásáról egyáltalán nincs információ, Audiból egyetlen, míg BMW-ből mindössze négy tűnt el a NAKE tudomása szerint.

További érdekes információk, többek között részletes listák az ellopott modellekről, a márkákról, valamint az érintett településekről a Vezess cikkében.

SOCIAL MEDIA