A cimbalomprímás című lemez ennek a gyönyörű magyar hangszernek a hagyományos játékstílusát ápolja.
Tárkány-Kovács Bálint azt meséli, hogy a zenekart azzal a szándékkal hozta létre, hogy megszülessen az első zenekar, amely az eredeti magyar népi cimbalomzenét bemutatja, a cimbalomprímás hagyományt folytatja. Bár akad néhány cimbalom produkció, azok különböző fúziós műfajokban, legelsősorban balkáni zenei vonalon mozognak, míg a magyar népzenekarokban a cimbalom csak kísérő szerepet kap. Ehhez a célkitűzéshez keresett, és végül talált Fekete Márton és Molnár Péter személyében zenész társakra. Már csak egy fontos támasza hiányzott a projektnek: a megvalósításhoz szükséges kiadói háttér. A Fonó Budai Zeneház igazgatója, Horváth László azonnal megértette, milyen fontos missziót teljesít a zenekar a magyar zenei kultúrában, és biztosította azt a hátteret, ami ennek a lemeznek a megszületéséhez kellett.
Egy lemez – különösen egy szólista lemeze – általában a szólista személyére koncentrál, holott érdemes belegondolni, milyen társadalmi teljesítmény áll mögötte. Népzenénk kifejlődése már önmagában egy össznépi kulturális produktum. Ez azonban zenészegyéniségek előadóművészetében valósult meg, cimbalomprímások remek játékában. Ennek gyűjtése és közreadása kutatók nemzedékeinek közös munkája: valaki legyűjtötte, más lejegyezte, mások rendszerezték, megint mások digitalizálták, majd fölkerült internetes adatbázisokba. Ők évtizedek munkájával megtanulták, és a Fonó Records gondozásában, a Csend Stúdióban, Mazán Attila hangmérnök segítségével rögzítették.
A cimbalmos népzenei gyűjtésekről egyszerre mondható, hogy sok és kevés van belőle. Sok van, hiszen a magyarlakta terület minden szegletéből akadnak felvételek, de ezek a felvételek mégis esetlegesek és rövidek, töredékesek. A gyűjtők általában csak pár dallam erejéig, mint egy érdekességet villantják föl a szóló cimbalmot. Ez a pár dallam gyakran ugyan az a pár dallam, illetve többségük a gyűjtések idején éppen divatozó legújabb, polgárias táncok köréből kerül ki, és a régebbi korok veretes melódiái elmaradnak. Ezért sok esetben művészi rekonstrukcióval éltek, a felgyűjtött, nem túl értékes repertoárból igyekeztek megtanulni a stílusjegyeket, majd azt az énekelt, vagy hegedűn játszott szebb dallamokra alkalmazva elképzelni, hogyan hangzott volna cimbalmon.
A cimbalom és a cimbalomprímás
A zenekar vezetőjét nevezzük prímásnak, vagyis elsőnek, játsszon bármilyen hangszeren. Leggyakrabban ezek a hegedűsök, de olykor a cimbalmosok, klarinétosok is átvették a prímet. Ezekre a cimbalmos prímásokra emlékezik ez a lemez, ezt a magyar cimbalomprímás hagyományt szeretnék folytatni, innen a lemez címe: A cimbalomprímás.
Cimbalomprímásaink játékát hallgatva észreveheti, aki figyel, hogy mennyire szabad zenélésről van szó, és nem csupán esetleges variálódásról. Furcsa módon, passzív szerkezetben használja ezt a népzenetudomány: variálódás, mintha ez önmagától történne, nem pedig valaki variálna. Ez kifejezi azt a felfogást, hogy itt nem egyének tudatos zenei rögtönzéséről, hanem valamiféle öntudatlan rögtönződésről kellene beszélni. A naiv művész és művészet mítosza ez, akit az úgynevezett civilizált ember elismerésnek álcázott leereszkedéssel vereget vállon, miközben a magaskultúra felől néz le. A magaskultúra, tömegkultúra, hagyományos kultúra hármas modelljét azonban a táncházmozgalom esztétikai forradalma elsöpörte, mert a táncház magaskultúraként értékeli a hagyományt, amit tömegkultúraként alkalmaz. A táncház ezen hármasság egysége.
Magyaros zene
A népzene teljesértékű művészet tehát, és a csúnya szakszóval adatközlőnek nevezett zenészek is művészek, akik nagyon is tudatos és reflektált emberek, és zenéjüket is ennek megfelelően alakították, tudatosan, szándékaik szerint, ízlésüknek megfelelően. Zenéjükben bátran rögtönöznek, nem csupán díszítésekkel vagy figurációkkal, hanem a dallamok szerkezeti átalakításával, ütemek betoldásával, elhagyásával. A figurációk sem csupán dallam körülírások, hanem akkordbontások, skála futamok, kromatikával vegyítve, négy öt oktáv között váltakozva, ötletes és vérpezsdítő ritmikával. Játékukon hallatszik a nyugodt megfontoltság, vagy amikor villantani akarnak, amikor elkapja őket a hév, vagy a felszabadult, játékos öröm.
Táncház és a cimbalom muzsika
A szakmai közvélekedéssel összhangban a táncházi gyakorlat a cimbalmot a zenekaron belül akkordikus kísérőhangszerként alkalmazza, holott ez a gyakorlat a két világháború, sőt inkább a második után terjedt csupán el. Előtte Gömörtől a Hanságig, Somogyországtól Székelyföldig, Bonchidától Királyhelmecig mindenütt a dallamjáték volt az uralkodó. Ez a dallamjátszó hagyomány a kiscimbalmok lehetőségeiből ered, és a hangszerrel egyidős, amely a zenekar esetében kimutathatóan legalább félezer éves, ha nem régebbi. Szigorúan véve, az akkordikus cimbalomjáték csak félig meddig népzene, hiszen legtöbbször azt a nemzedéket gyűjtötték föl, amelyik ezt a váltást végrehajtotta, így nem tudott hagyományozódni. Ezen a lemezen ezt a dallamjátszó hagyományt igyekeznek bemutatni, különös tekintettel azokra a vidékekre, amelyekről ez kevésbé ismert.
