A fenntarthatóság, mint valós márkaérték

Hírek

A nagy cégek eddig attól tartottak, hogy porhintésnek tekintik a fenntarthatóságról szóló nyilatkozataikat, de már egyre inkább beépítenék azokat a márkakommunikációjukba.

Az FMCG-óriások féltek tőle, hogy ha túl hangosan kommunikálják a fenntarthatóságot, azt „zöldremosásnak”, hiteltelennek fogják tartani a fogyasztók. Most azonban többen is átértékelik a hozzáállásukat –
írja a MarketingWeek.

A Procter & Gamble globális fenntarthatósági igazgatója, Virgine Helias arról beszél, hogy a témát a cég alapértékei közé emelik, és a jövőben nem önállóan beszélnek róla, hanem összehangolják a márkaértékekkel. A P&G innováció-központú megközelítéséhez egyébként is jól illeszkedik a fenntarthatóság. Míg korábban olyan, a márkáktól távol álló témákkal kampányoltak, mint az esőerdők megóvása vagy a sarki jégtakaró olvadása, most kisebb, a márkákhoz és a vásárlókhoz is közelebb álló témákra fókuszálnak. Ilyen lehet például az energiatakarékosság.

Az Unilever a Project Sunlight keretében mutatja be, termékeivel hogyan járulhat hozzá egy jobb jövőbeli világ létrejöttéhez. Ugyan a kampány hivatalos célja nem az eladások növelése, azért egy tekintélyes méretű csapat fogja figyelemmel kísérni a hatékonyságát. Az elsődleges cél, hogy a téma ne csak egy gyorsan letudott kötelező gyakorlat legyen házon belül, hanem az Unilever márkanevet a fenntarthatóság szimbólumává emeljék.

SOCIAL MEDIA