A felhasználók a jövőben még több mindent intézhetnek a mobiltelefonjuk segítségével

Hírek

Az OTP Mobil története tíz évvel ezelőtt, a tervezéskor még Smile projektnéven futó, mára Simple néven ismert mobilfizetési applikáció előkészítésével indult.

 

„Az OTP Csoport digitális törekvései áthatották az elmúlt évtizedeket, elég csak a kontroll sms-ek fejlesztésére, az ATM hálózat kiterjesztésére vagy éppen az Apple Pay magyarországi bevezetésére gondolni. Kiemelt célunk volt a hatékony, egyszerű és ügyfélközpontú fejlesztések leszállítása. Az OTP Mobilnak, mint a Csoport első startupjának jelentős szerepe volt a digitalizációs törekvéseink támogatásában. Ezzel a működési formával képes volt olyan hiánypótló megoldásokat fejleszteni és széles körben elérhetővé tenni, amelyek hozzájárultak a magyar pénzügyi innovációk és azokon keresztül a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez” – mondta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A Simple életében 2022 rekordév volt. A fiókregisztrációk száma 490 000-el bővült, az InApp tranzakciók száma pedig meghaladta a 31 milliót, ami 48 százalékkal haladja meg a 2021-es eredményeket. Az applikáción keresztüli forgalom a 2018-as 4 milliárd forint több mint tízszeresére duzzadt, elérte a 41,4 milliárd forintot.

A bővülés idén is folytatódott, 2023 első negyedévében az InApp tranzakciók száma 28, az NFC tranzakcióké 42 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának (2022 Q1) adatait. Az InApp vásárlásokon belül a parkolójegyek 37, a közlekedési mobiljegyek 59 százalékkal nőttek az előző évhez képest. Az NFC vásárlások volumene közel 10 milliárd forinttal nőtt ugyanezen időtávon, ami 50 százalékos növekedést mutat. Az InApp vásárlások volumene közel 20 százalékkal nőtt, ezáltal 14 milliárdos forgalmat bonyolítottak a Simple app natív szolgáltatásai 2023 első negyedévében. Az év első öt hónapjában pedig már több mint 240 000 fiókregisztráció történt – írják.

„Kényelmes és biztonságos megoldásainknak köszönhetően már többszázmillió tranzakció valósult meg az elmúlt évtizedben. Természetesen itt nem szeretnénk megállni. Idén megújítottuk a több mint 2,7 millió regisztrált ügyféllel rendelkező Simple alkalmazást, illetve folyamatosan bővítjük az elérhető funkciókat, egyszerűbbé téve a mindennapokat” – értékelte az elmúlt évtizedet Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője. „Azonban itt nem szeretnénk megállni. Fejlesztéseink folytatódnak. Ezért újítottuk meg idén a Simple alkalmazást, illetve bővítettük a funkciókat a májustól elérhető, ételrendelési lehetőséggel a Falatozz.hu kínálatából, valamint a hamarosan elérhetővé váló SuperShop fejlesztésekkel.”

Az OTP Mobil 2016-ban indította el a SimplePay online fizetési felületet, amely mára több mint 20 000 elfogadóhellyel rendelkezik. A legnagyobb, országos szolgáltatóktól, az induló kisvállalkozásokig, a hazai gazdaság szinte valamennyi szegmensében használják a megoldást. A tranzakciók száma tavaly meghaladta a 89 milliót, ami azt jelenti, hogy a SimplePay-en keresztül végrehajtott műveletek száma a piaci növekedést jelentősen meghaladó mértékben, 2018 óta közel kilencszeresére bővült. A forgalom értéke 2022-ben meghaladta az 1416 milliárd forintot, ami 42 százalékos növekedésnek felel meg alig egy év alatt, 2018-hoz képest pedig több mint tizenháromszoros. Az indulás óta a SimplePay-en keresztül több 2022-ig bezárólag 3451 milliárd forintnyi bevételre tettek szert a hazai vállalatok – teszik hozzá.

„Az induláskor négy, a felhasználók számára fontos célterületet, felhasználó igényt azonosítottunk: fejlesztési támogatás, egyszerű csatlakozás, eladási jelentések és statisztikák, folyamatos innováció. A SimplePay rendszerét úgy alakítottuk ki, hogy ezekre a területekre megfelelő választ tudjon adni. Fejlesztéseinkben mindig ügyelünk arra, hogy olyan megoldásokat alakítsunk ki, amelyek mind a felhasználók, mind a partnereink számára előnyöket biztosítanak” mondta dr. Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil Kft. üzletfejlesztési és értékesítési vezetője, ügyvezető-helyettese.

 

SOCIAL MEDIA