A Facebookon debütált a Soproni szpotja

Hírek

A panírozás és az erős paprika mellett a 100 százalék magyar árpából készült Soproni sört is közös hagyományaink egyikeként mutatja be a márka őszi reklámfilmje.

Augusztus 20-án a márka Facebook-oldalán debütált a Soproni új, ACG által jegyzett TV szpotja, amelyet szeptember 1-től sugároznak a televíziók. Az új film folytatja a jelenleg futó kampányban megismert „Mi a közös bennünk?” gondolatot, eközben a márka szintjén az üzenet, hogy a Soproni 100 százalék magyar árpából készül. Ilyen módon pedig illeszkedik olyan étkezési hagyományainkhoz, mint a fehér kenyér és az erős paprika szeretete, illetve a panírozás.

„Mivel a Soproni Magyarország kedvenc söre, az új szpotban az volt a szándékunk, hogy a termék méltó helyére kerüljön a magyar hagyományok között, egyben erősítsük, hogy a Soproni nem csak nevében, fő alkotóelemében is 100 százalékig magyar” – hangsúlyozta Molnár Orsolya, a Soproni márkamenedzsere. „B2B és PR-eszközökkel ugyan már kommunikáltuk, hogy a Sopronit immár kizárólag hazai árpa felhasználásával állítjuk elő, mostanra éreztük elérkezettnek az időt, hogy a márkával kapcsolatos kereskedelmi üzenetekben is megjelenítsük” ¬– tette hozzá.

„A kampány alapvető kihívása az volt, hogy ezt az elsőre talán száraz terméktulajdonságot a fogyasztók számára érzékletesebbé tegyük” – emelte ki Nagy László, az ACG társ-kreatívigazgatója. „A filmben szerettük volna bemutatni, hogy mi magyarok mennyire rajongunk a hazai ízekért. Legyen szó lecsóról, pörköltről, túrós csuszáról vagy éppen a kedvenc sörünkről, mindent jobban szeretünk, ha az hazai alapanyagokból, a mi szánk íze szerint készül. Ezek azok a dolgok, amik összekötnek bennünket. Pont úgy, mint a Soproni szeretete” – hangsúlyozta.

A médiavásárlást a Starcom végzi, a kampány PR-tevékenységéért pedig az Uniomediafelel.

SOCIAL MEDIA