Töltsük együtt – a Soproni márka evolúciója

Május 25-én telt házzal rendeztük meg a Publicis palotában a Branding/rebranding az FMCG szektorban című konferenciánkat. A következő hetekben rövid összefoglalókat közlünk az összes prezentációról. Ma Németh Blanka prezentációjának az összefoglalóját közöljük a Soproni márka evolúciójáról.  „Hogyan tud fejlődni, de mégis hű maradni magához egy márka?” – tette fel a kérdést az előadó. Sopronban 1895 óta […]

Tovább olvasom

Töltsük együtt! – Ezt üzeni a Soproni új kampányfilmje

Az új kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az együtt töltött pillanatok fontosságára, a kis dolgokban rejlő, nagy jelentőséggel bíró élmények lehetőségére.   Az ACG Reklámügynökség által fejlesztett kampányban előtérbe kerülnek az élettel teli, közösen megélt pillanatok, az együtt töltött idő varázsa és a közösség ereje. „A Soproni mindig is hitt a közösség erejében és […]

Tovább olvasom

Mottl-Molnár Orsolya lett a HEINEKEN Hungária marketing- és kereskedelmi marketingigazgatója

Mottl-Molnár Orsolya 2022. február 1. napjától marketing- és kereskedelmi marketingigazgató pozícióban folytatja pályafutását. A szakember Top Horeca képviselőként kezdett a vállalatnál 2010-ben, majd két év után váltott a marketing területére. Junior Brand Managerként, majd újabb 2 év után Brand Managerként folytatta munkáját a Heineken márkán, ahol elsősorban a globális kampányok helyi megvalósításáért és a csomagolás […]

Tovább olvasom

Nemzeti érzésekre építő reklámok sikerei és bukásai

Ez év elején két reklám is nagy érdeklődést váltott ki: a Bud Light azt mutatta be a Super Bowl szünetében, hogy milyenek is a „tipikus amerikaiak”, a Scandinavian Airlines pedig olyan reklámfilmet töltött fel a netre, amiből kiderült, hogy „mi is igazán skandináv”. Míg az előbbi nagy sikert aratott, addig az utóbbi leginkább felháborodást keltett. […]

Tovább olvasom

A világ leghatékonyabb kampányai között a Soproni kampánya

Felkerült a világ leghatékonyabb kampányait rangsoroló WARC 100 listára a Soproni „Ami közös bennünk” kampánya. A közös tulajdonságainkat bemutató kampány egyedüli magyarként szerepel a rangos listán, ahol olyan márkák nemzetközi kommunikációja került az élvonalba, mint a Tide, a Vodafone, a Tesco, az Xbox vagy a Coca-Cola. A kampányt a Soproni lead ügynöksége, az ACG Reklámügynökség […]

Tovább olvasom

Megjelent a legújabb Óvatos Duhaj, ezúttal Málna Ale-lel újít a Soproni

Megérkezett a hetedik Óvatos Duhaj, egy újabb gyümölcsös felsőerjesztésű termék kerül a Soproni sörkülönlegességeinek sorába. A Magyarországon nagyon népszerű málna ízt választotta a sörgyártó, hogy a Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale után újabb gyümölcsös variációval lepje meg a fogyasztókat. „A magyar piacon igazi újdonságként tört be a Soproni Óvatos Duhaj IPA 2017-ban, amely azóta is […]

Tovább olvasom

Új kreatív platformra gyártott kampányfilmekkel rukkol elő a Soproni

A Soproni új reklámfilmjei a bennünk, magyarokban ott rejlő egyedi szuperképességeket mutatják be. A filmeket a márka és a fogyasztók közötti kötődés erősítésére egy új, innovatív platformra tervezte a Soproni lead ügynöksége, az ACG.   A Soproni kommunikációjával évek óta boncolgatják, hogy mi az, ami közös bennünk, magyarokban. Mik azok az egyedi, furcsa, de szerethető […]

Tovább olvasom

Balogh Barbara: a növekedés motorja az innováció

A lager sörök fogyasztása világviszonylatban és itthon is csökken, változik a fogyasztói ízlés, ez a trend folyamatos innovációra készteti a piaci szereplőket. A piac eltolódik a különlegességek és a prémium termékek irányába, miközben drámaian átalakul a marketingmix. Balogh Barbarával, a Heineken Hungária marketing- és trade marketing igazgatójával beszélgettünk piacról, termékekről, fogyasztókról és motivációkról. Napjaink változékony […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök, X-Faktor, Love Island – termékelhelyezés a televízióban

A 2011-ben hatályba lépett törvényi változásoknak köszönhetően folyamatosan élünk a termékelhelyezés lehetőségével. Mai szemmel visszatekintve kezdetben ezek csak szárnypróbálgatások voltak, és ahogy arra számítani lehetett, ez az új hirdetési formátum leginkább hosszú távon fejtette ki a hatását. Sokévnyi tapasztalatra volt szükség ahhoz, hogy olyan kreatívan és megbízhatóan használjuk ezt megjelenési formát, mint ahogy azt a […]

Tovább olvasom

Platina Effie-t nyert a Soproni

Az egyik legnevesebb marketingversenyen győzött a Soproni márka, vagyis Platina Effiet kapott, hosszútávú és hatékony kommunikációjával. Az Effie az egyetlen, több országban meghirdetett szakmai megmérettetés, ahol a marketingcélok hatékony megvalósítása áll a középpontban.   Az elmúlt években, a Soproni márka olyan változáson ment át a magyar sörök között, amely nem sok márkának adatik meg, vagyis […]

Tovább olvasom