A dm megőrizte piacvezető pozícióját: több mint 8 százalékos forgalmi emelkedést értek el

Hírek Kiemelt

2019-ban a dm forgalma átlépte a 112 milliárd forintot, ezzel több mint nyolc százalékos forgalmi növekedést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest. A számokban mérhető eredményeken túl a vállalat munkáját számos díjjal ismerték el, és a fenntarthatóság is a fókusztémák közé került az idei évben. Sajtótájékoztatón összegezte a cégvezetés az elmúlt évet.

A magyarországi dm több mint 112 milliárd forintos forgalommal zárta a gazdasági évet, ezzel több mint 8 százalékos forgalmi növekedést ért el, a tavalyival megegyező boltszám mellett. A vállalat 2989 főt foglalkoztat, 260 üzlettel várja a vásárlókat. A drogéria törzsvásárlói programja tovább fejlődött, miközben a vállalat a piacon megkülönböztető Mindig megéri – tartós ár árpolitikájával is a fenntarthatóság mellett kötelezte el magát. A termékfejlesztések és a vállalati folyamatok területén is érvényesül ez az elv. A dm számára kiemelten fontos, hogy a vásárlói igényeket a lehető legmagasabb színvonalon és szakértelemmel elégítse ki.  A vásárlói bizalmat mi sem mutatja jobban, mint hogy az active beauty törzsvásárlói program tagjainak száma több mint 1 millió. A drogéria minőségi expanziós politikájának köszönhetően a boltok megújulása folyamatos, modern és tágas üzlettérrel várják a vásárlókat.

Csoknyainé Horváth Gertrud

„Forgalmi növekedésünkben fontos szerepe van, hogy egyetlen pillanatra sem dőlünk elégedetten hátra. Folyamatos megújulásra törekszünk, legfőbb célunk változatlanul  a vásárlók magas szintű kiszolgálása, emellett pedig mindig valami új, ötletes és innovatív megoldással lepjük meg a piacot” – mondta el büszkén a társaság eredményeivel kapcsolatban Csoknyainé Horváth Gertrud ügyvezető.

 

A dm Európában

Az elmúlt gazdasági évben az osztrák anyavállalathoz tartozó társországokban, így Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Romániában, Bulgáriában, Olaszországban és Macedóniában a forgalom 2828 millió Euróra nőtt (+8,97%), a munkavállalók száma 21.000 fölé emelkedett (+4,93%), 1671 üzletben szolgálják ki a vásárlókat (+3,79%).
A dm csoport Németországot is beleszámítva együtt átlépte a 11 milliárd eurós határt, a konszern összes forgalma 11.195 millió Euró volt az elmúlt gazdasági évben, ez a tavalyihoz képest 4,61 százalékos emelkedést jelent.  A dm 13 országban van jelen Európában, Németországot is beleszámítva összesen 62.061 munkavállaló dolgozik a közös sikerért, a teljes konszern összesen 3668 üzletben szolgálja ki a vásárlói igényeket.

 

Középpontban a vásárló – tartós árak és tervezhetőség 

A dm-nél a vásárló áll a középpontban, legyen szó szépségápolásról, háztartási szerekről vagy babaápolásról; széles és változatos kínálattal és a választást megkönnyítő szakkompetenciával találkozhatnak az üzletbe betérők. A dm online shopja is töretlenül fejlődik, a kényelmi szolgáltatás legkedveltebbjeit a baba, a háztartás és a házi kedvencek kategóriák jelentik.

A vásárlókkal való kapcsolattartás egyik domináns eleme a drogéria active beauty törzsvásárlói programja, amely több mint egymillió regisztrált tagot számlál. A tagokkal célcsoportra szabottan kommunikál a dm a nagyobb vásárlói elégedettség érdekében, s tájékoztatja őket a vonzó pontpromóciók lehetőségéről.

A dm a tervezhetőségre és a tudatosságra buzdítja vásárlóit. Bátran szembe mennek a piacon jellemző akciós árpolitikával, s tartós ár stratégiát alkalmazva vállalják, hogy minimum négy hónapon át nem emelkedik az adott termék ára. A drogéria ezzel a túlfogyasztás elkerülése mellett teszi le voksát, s hívja fel vásárlói figyelmét: akkor vásároljanak, amikor valóban szükségük van rá.

A vállalat sikerességét a független kutatások is tükrözik: a Nielsen felmérése szerint a dm dekorkozmetika és parfüm kategóriákban őrzi kiemelkedő piacvezető szerepét. A szépségápolás továbbra is fókusztéma: 2019 őszétől szépségtanácsadással is bővült a dm szolgáltatásainak köre, tavasszal beauty workshopra várták a szépségszerkesztőket és influencereket, a Budapest Parkban pedig Pimp me up! szalonnal lepte meg a dm a koncertekre érkező hölgyeket. A férfiaknak szóló termékek átlag feletti növekedést mutatnak, ami nem véletlen, hiszen a tematikus blokkban található termékek figyelemfelhívó egységes kiemelést kaptak. Továbbá új innovatív dm márkás termékcsaládot vezetett be a drogéria SEINZ. néven.

S hogy milyennek látják a vásárlók a dm-et?  A Spectra kutatás megbízható, modern, együttérző, sikeres, magabiztos, felelősségtudatos jelzőket társítja Magyarország piacvezető drogériájához. Szakmai díjak is jelzik a magas színvonalú ügyfélkiszolgálást: a dm Vevőbarát különdíjban részesült az Év Boltja versenyen, illetve elnyerte a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat két kategóriában.

A dm ősszel igazán személyes üzenettel szólítja meg a közönséget: „a változás bennem kezdődik” kampányban arra keresik a választ, hogy milyen szerepet játszanak a változások az életünkben. Hogy születik meg annak gondolata, mi gátol vagy segít abban, hogy megtegyük az első lépést. A nemzetközi kampány 12 dm országban fut online és televízióban, központi gondolata pedig áthatja a 2019-20-as gazdasági évet is.

 

A fenntartható termékkínálat élvonalában

A dm filozófiájának alapja, hogy gazdasági közösségként példát mutat környezetének, s kiemelt területként kezeli a fenntarthatóságot. A szortiment összeállításakor hangsúlyos szempont a fenntarthatóság, ez a vásárlók számára a választékon keresztül jól érzékelhető. A polcokon bio, környezetbarát és natúr termékek széles választékát kínálják.

Egy teljesen egyedi kezdeményezést indított el a dm idén: dm Start! címmel pályázatot írtak ki hazai, kezdő vállalkozások számára, a termékek értékelésénél a fenntarthatóság kiemelt szempont volt. A 83 pályázó cégből 14 nyertes vállalat 40 terméke kapott helyet a polcokon, a termékek közül a legsikeresebbek továbbra is elérhetők maradtak az üzlethálózatban.

A vállalat számára fontos, hogy aki környezetbarát terméket keres, megtalálja üzleteikben a legjobb alternatívát.  Fontosak az egyértelmű jelzések, a pontos termékinformációk, ezért a dm zöld színű etikettek bevezetését tervezi, amely egyértelműen orientálj majd a vásárlókat, a webshopon a saját márkás termékeknél pedig a mikroműanyag-mentességet jelző logó kerül az érintett a termékekre.

A Márkamonitor magazin a dm megbízásából egy reprezentatív, országos, 1000 fős online felmérést végzett a NetPanellel együttműködve 2019 októberében. Ennek eredményéből kiderült: a magyar lakosság döntő többsége fontosnak tartja a környezetbarát gyártást és fogyasztást, de egyelőre egy kisebbség (a megkérdezettek egyharmada) hajlandó aktívan tenni is ezért a vásárlás, a termék- és márkaválasztás során.

 

Zöldbe borultak a dm márkák is!

Miközben a szortiment összeállításában fontos szerepet kap a fenntarthatóság, a saját márkás termékek háza táján is fontos lépések történtek ezen a területen az utóbbi években. A termékpaletta számos eleménél megtalálhatók ezek az innovációk. Az európai gyártásnak köszönhetően rövid szállítási útvonalak jellemzők, továbbá szinte minden termékkategóriában fenntartható alternatívát is kínálnak. A kartonoknál nagy mértékben újrahasznosított anyagokat használnak, vagy felelős erdőgazdálkodásból származó friss rostokat alkalmaz a cég, ezek FSC tanúsítvánnyal rendelkeznek.  A csomagolóanyagokban az újrahasznosított anyagokat a lehető legnagyobb arányban használják. A dm márkák fejlesztésénél cél, hogy a körforgásos rendszer alapján a csomagolóanyagok 100 százalékban újrahasznosíthatók legyenek.

Az ételérzékenyeknek szánt termékek nem csak a vásárlók körében kedveltek, több kategóriában is Mentes-M Díjat nyert a drogéria: tej- és tejalternatívák között a dmBio Barista zabital, Kids kategóriában a dmBio natúr kókusztejital, míg a komfortos vegán termékek között a dmBio gluténmentes egytálétel végzett az első helyen. A Joy Prix de Beauté versenyen bio és natúr kategóriában az alverde hétnapos ampullakúra nyert első helyezést, hajformázás kategóriában a Langhaarmädchen hajformázó por ezüstérmes lett. Dekor/kéz kategóriában a Balea argánolajat tartalmazó kézrém 2. helyezést, míg dentálhigiénia mezőnyben az alverde 5in1 fogkrém 3. helyet szerzett. A design területén a 183 by trend IT UP Crome Effect szemhéjtus különdíjat nyert. A Glamour Glammies versenyen a Trend IT UP Matte Beauty Perfection alapozó lett a befutó, míg a Cosmo Beauty mezőnyében az alverde ultra sensitive tusfürdő nyert díjat, a termékek első helyezést értek el kategóriájukban.

 

 

Változatos képzési palettával segítik a munkavállalókat

A munkatársak szakmai és személyes fejlődését folyamatosan bővülő változatos képzési kínálattal támogatja a dm. A 2018/19-es gazdasági évben a belső képzéseken 865 fő vett részt, 56 belső trénerrel dolgoznak és 14 belsős képzés közül választhattak a munkavállalók.

2019 tavaszán a Német-Magyar Iparkamara Szakképzési Díj 2019 pályázatán jelölést nyert a cég motiváció kategóriában a Vállalati gyakorlati oktatók fejlesztése – Minőségi utánpótlás a kereskedelemben című projekt kiemelkedő színvonala alapján. A duális képzésben is aktívan részt vesz a vállalat, több, mint 300 tanuló töltötte a drogériánál az évközi, illetve nyári gyakorlatát.

Idén tavasszal hivatalos „felnőttképzési intézménnyé” vált a dm, 2019 márciusában a cég megkapta az engedélyt két felnőttképzésben bejegyzett képzés, az Élelmiszer- és vegyi áru eladó OKJ-s valamint a Drogerista képzés megtartására, amelyet a vállalat maga szervez és az oktatók javarésze is a dolgozók közül kerül ki.

A 2018-2019-es gazdasági évben a dm ismét több HR rendezvényen vett részt: HVG Állásbörze Tavasz / Ősz, Szakma Sztár Fesztivál, Szakmák Éjszakája, több szakmai gyakorlattal kapcsolatos középiskolai rendezvény (pályaorientációs napok, nyílt napok, de akár osztályfőnöki órák is), Érdi Városi Nap – ÉN Feszt. Az őszi Állásbörze egyik „highlight”-ja egy Alice nevű robot volt, és azt az üzenetet kívánta ily módon is eljuttatni a dm az érdeklődőknek, hogy nyitottak a digitalizációra úgy, hogy mindemellett megtartják fő eszméjüket, amely szerint a dm-nél az ember áll a középpontban.

A fenntarthatóság jegyében a dm, mint felelős munkáltató együttműködési megállapodást kötött az Incorpora Hungary -vel, amely keretében a vállalat azt vállalta, hogy amennyiben mód van rá, támogatja a veszélyeztetett célcsoportok munkába történő integrálását.

A dm II. helyezést ért el a Mentor Oscar verseny nagyvállalati kategóriájában, továbbá HRKOMM AWARD díj ezüstérmese lett a „Karriernap a dm-ben” című pályázattal. Az elismerést a „HR tevékenység tartalma alapján” kategóriában és ezen belül „kiválasztási megoldás” alkategóriában nyerte el a cég.

 

Együtt egymásért – a példamutatásban és a közös cselekvésben hisznek

Díjátadás a Jótékonysági Focitornán

A dm elköteleződött a környezetvédelem, a gyermekek egészségre nevelése és a szociálisan hátrányos helyzetű családok megsegítése mellett. Ezen törekvéseket évek óta több társadalmi felelősségvállalás kampány kíséri. „Együtt egymásért” név alatt dolgozta ki 2011-ben hosszú távú vállalati felelősségvállalási stratégiáját a cég. Céljuk, hogy felkarolják azokat a társadalmunkat súlyosan érintő problémákat, amelyek megoldásában hatékony segítséget tudnak nyújtani. Idei gazdasági évében két egészség fókuszú aktivitást szervezett a vállalat, 10 000 gyermek fogápolását segítették, és több mint 400 óvodába juttattak el naptejet pályázat útján. Kisgyermekes családokat segítenek idén is 20 millió forint értékű pelenkaadománnyal. Az idei évben a fenntarthatóság környezeti aspektusa kiemelt hangsúlyt kapott: ősszel „Kezdd kicsiben” szlogennel edukációs kampányt hirdetett a dm a tudatos fogyasztás és a zöld lehetőségek középpontba állításával. Egy Facebook kihívást is indítottak, a résztvevők után a vállalat 100 forinttal támogatja a jövő évi Tiszai PET Kupát, a cél, 1 millió forint átadása.

A vállalat jövő évének ívét is a „változás” határozza meg, figyelembe véve a cég alapfilozófiájának legfontosabb elemeit, a fenntarthatóságot és a vásárlók igényeinek maximális kiszolgálását. A vállalat egész évben kiemelten kezeli a törzsvásárlói programot, s továbbra is tartós árakat kínál az üzletekben.

SOCIAL MEDIA