30 éves dm – a jövőbe, a vásárlói elégedettségbe és a munkatársaiba invesztál a cég

Az elmúlt évben több területen is fontos lépések történetek a dm gazdasági közösségében: nagy hangsúlyt fektettek a tagországok az energiahatékonysági intézkedésekre, illetve az ökológiai lábnyomuk csökkentésére, miközben nemzetközi szinten egy női egészséget támogató kampányt is megvalósítottak. A dm Magyarország idén ünnepli fennállásának 30. jubileumát, így ez a kerek dátum is meghatározta a vásárlóknak szóló aktivitásokat. […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Csoknyainé Horváth Gertrud

Mai vendégem Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm drogerie markt Magyarország ügyvezetője.   Beszélgetésünk apropója egy kerek évforduló, a dm ugyanis 30 évvel ezelőtt érkezett a magyar piacra. Ennek kapcsán megbeszéljük, hogyan ünnepelték ezt a három évtizedet, amelynek során állandó növekedés mellett piacvezető szerepbe kerültek. Kitérünk arra is, melyek az utóbbi turbulens évek legfontosabb tanulságai egy […]

Tovább olvasom

30 éves a magyarországi dm, 8%-os évközi fizetésemeléssel ünnepelnek

A magyarországi dm idén ünnepli 30 éves jubileumát, aminek apropójából nem csak vásárlóinak nyújt ünnepi kedvezményeket, hanem munkatársai lojalitását is díjazza. Az év eleji átlagosan 14%-os alapbéremelés után, most egy újabb minden munkavállalót egységesen érintő 8%-os évközi alapbéremelést hajtott végre a vállalat. A dm 30 éve meghatározó szereplője a magyar kiskereskedelemnek, a drogériák között piacvezető, […]

Tovább olvasom

Kimagasló a dolgozói elégedettség a dm-nél  

Magas kitöltési aránnyal zárult a dm 2022-es Dolgozói Elégedettségi Felmérése, melyet a teljes európai konszernben elvégzett a vállalat. A magyar munkavállalók 80%-a vett részt a felmérésben. Az eredmények azt mutatják, hogy a dm-et megbízható és stabil munkahelynek tartják, ahol szeretnek dolgozni, a jövőben is szívesen dolgoznak a dm-nél, és bíznak a cégvezetés helyes döntéseiben. A […]

Tovább olvasom

Csoknyainé Horváth Gertrud, dm Magyarország: „A saját, egyedi stratégiánkat képviseljük, és ezt értékelik a vásárlók”

A dm Magyarország nyilvánosságra hozta a 2021. szeptember 30-án zárult üzleti évének eredményeit*. A cég 133 milliárd forintos forgalommal (bolti és online) zárta a gazdasági évet, ezzel 9,34 százalékos növekedést ért el az előző azonos időszakhoz képest. A hazai dm 259 üzletben 3155 munkatárssal szolgálja ki a vásárlókat. A gazdasági eredményben fontos szerepe volt a […]

Tovább olvasom

Megjelent a Márkamonitor 2021/4. száma

December 15-én megjelent a Márkamonitor magazin 2021/4. száma, 84 oldal terjedelemben. Az alábbiakban utolsó idei lapszámunkból adunk rövid ízelítőt.    „A saját, egyedi stratégiánkat képviseljük, és ezt értékelik a vásárlók” A dm Magyarország 133 milliárd forintos forgalommal (bolti és online) zárta a gazdasági évet, ezzel 9,34 százalékos növekedést ért el az előző azonos időszakhoz képest. […]

Tovább olvasom

A dm a piacon elsőként fejlesztett környezetsemleges termékcsaládot, bemutatkozik a Pro Climate!

A dm célul tűzte ki, hogy vásárlóinak fenntartható alternatívákat adjon a hétköznapok döntéseihez, a kereskedelemben pedig úttörő szereplőként példát mutasson másoknak: a szortimentben előnyben részesítik a kisebb ökológiai lábnyom mellett előállított termékeket, az üzletekben felhívják rájuk a vásárlók figyelmét, minimalizálják a műanyagfelhasználást, és növelik az újrahasznosított anyagok arányát a csomagolásokban. Egyre több szilárd terméket kínálnak […]

Tovább olvasom

Megújult a dm karrieroldala – Éld meg másképp a munkát!

Február 11-én debütált a dm új karrieroldala, a www.dm-jobs.hu. A nemzetközi koncepció alapján kidolgozott weboldal letisztult megjelenésével, és extra funkcióival hűen tükrözi a szintén idén megújult munkáltatói szlogent: „Éld meg másképp a munkát.” A szektorban újdonságként, az oldalon a dm konszern többi országában meghirdetett pozíciók is elérhetők, megpályázhatók. A vállalat számára fontos, hogy a jelentkezők […]

Tovább olvasom

A vásárlók a nehéz helyzetben is bizalmat szavaztak a dm-nek

A 2020-as év különleges volt mindenki számára, a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok ráirányították a figyelmet, hogy mennyire fontos a kiskereskedelemben a gyors reakció és a megbízhatóság. A cég számára a felelősségvállalás a vállalati filozófia fontos része, ez erős alapot adott ahhoz, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgálják ki a vásárlókat. A dm a változó körülmények között […]

Tovább olvasom

A dm Magyarország 50.000 forint értékű egyszeri hozzájárulással támogatja dolgozóit

A dm így köszöni meg dolgozói munkáját, kitartását, szakmai és magánemberként tanúsított hozzáállását, amely lehetővé tette, hogy a koronavírussal terhelt helyzetben is a lehető legmagasabb színvonalon szolgálják ki a vásárlókat, segítve ezzel is a járvánnyal szembeni védekezést.  Az összesen majdnem 150 millió forintból a vállalat közel 3000 munkavállalója egyidejűleg részesül. A dm dolgozói pozíciótól és […]

Tovább olvasom