A dm a hazai drogériapiacon elsőként megkezdte a csomagolásmentes értékesítést

Hírek Kiemelt

A vásárlói igényeit folyamatosan szem előtt tartó drogéria idén decemberben a 311. számú, Budaörs Malomkő utca 7. szám alatt található üzletében utántöltő állomást helyezett üzembe, evvel újabb szolgáltatással bővítette kínálatát a fenntarthatóság iránt elhivatott vállalat. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát egy magyar márka, a Sansin tervezte meg és készítette el. A gépből kapható Sansin mosógél, öblítő és mosogatószer is kivétel nélkül környezettudatos, vegán, öko, és bio termék.

A fenntarthatósági törekvések hazánkban is egyre inkább előtérbe kerülnek. Egyre többen éreznek késztetést arra, hogy változtassanak szokásaikon, és megvizsgálják, hogyan tudják csökkenteni ökológiai lábnyomukat. Ennek egyik módja, ha kevesebb hulladékot termelünk. A változások elősegítésében, az alternatív megoldások felkínálásában az üzleti szférának is fontos szerepe van. A vásárlók folyamatos visszajelzésekkel segítik a vállalatokat, és hangot adnak elvárásaiknak. Ilyen igényként merült fel a vásárlók részéről az is, hogy a drogérialáncok vezessenek be csomagolásmentes értékesítést.

Mivel a dm-nél a vásárló áll a középpontban, visszajelzéseiket mindig szem előtt tartva folyamatosan azon dolgozunk, hogy a változó elvárásoknak, és igényeknek megfeleljünk. A fenntarthatóság iránti elköteleződésünk szerencsésen egybeesik a vásárlók igényeivel”– mesélt a bevezetés részleteiről Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere. A nemzetközi tapasztalatokat követően, és a vásárlók érdeklődésére reagálva Magyarországon is minden szakmai terület bevonásával csoport alakult a bevezetés lehetőségeinek a vizsgálatára. A munkacsoport elsősorban a csomagolásmentes termékek árusításának törvényi és hatósági előírásait és lehetőségeit térképezte fel, hazánkban ezek sok esetben eltérőek a szomszédos országok gyakorlatától. A folyamat eredményeként 2020 decemberében a magyar drogériapiacon elsőként a dm állít üzembe utántöltő állomást, és kezdi meg a csomagolásmentes termékek árusítását, ami egy újabb fontos mérföldkő a fenntarthatóság terén. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát a Sansin tervezte meg és készítette el.

Az állomás bevezetésénél fontos szempont volt a biztonság. Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően egy olyan zárt rendszerű gép került be a dm üzletbe, aminek használata során a vásárló már csak zárt csomagolásban találkozhat a termékkel. A gép hazai fejlesztés, a Sansin pedig, amit csapolni lehet belőle, magyar márka, így már maga a beszerzés és a karbantartás is kisebb ökológiai lábnyommal jár” – tájékoztat Petkovits Gábor, a Sansin Globe Zrt. vezérigazgatója. Kiemeli: a számítógép által vezérelt rendszer tökéletes nyomon követést és minőségbiztosítást tesz lehetővé. A gép naplózza a vásárlásokat, ez lehetővé teszi az esetleges vásárlói panaszok gyors kivizsgálását.

Az érdeklődők 5 féle Sansin terméket – egy mosogatószert, két féle mosógélt, és két féle öblítőt – tudnak vásárolni.

Sansin az első magyar vegán mosószer. A magyar tulajdonú vállalatnak jelenleg 13 féle terméke érhető el a dm hálózatában. A termékek organikus, kizárólag környezetbarát alapanyagokból készülnek, állatkísérlet-mentesen. A termékek magas minőségű mosó- és tisztítóhatással rendelkeznek, és 100%-ban újrahasznosított műanyag flakonokban kaphatók. Megfizethető áron érhetők el, hiszen az egészséges életmód jogos igényünk, ami nem lehet luxus. A termék ráadásul megjelenésében is vonzó küllemű, olyan designnal, amelyet szívesen kiteszünk az otthonunkban.

 „A bevezetés során elsődleges szempont volt, hogy nem csak egy trendet szeretnénk meglovagolni az utántöltő állomás bevezetésével, hanem valóban fenntartható megoldást akarunk kínálni a vásárlóknak, aminek része a kihasználtság is. Nem fenntartható egy olyan megoldás, aminek a kihasználtsága alacsony. Ezért most teszt jelleggel vezetjük be a csomagolásmentes értékesítést, egyelőre egy üzletünkben. A vásárlói visszajelzések és a tényleges kihasználtság függvényében tervezzük meg a bővítés további lehetőségeit és ütemét”- mesélt a jövőbeli tervekről Kanyó Roland.

SOCIAL MEDIA