A Barcelona elnöke végre elárulta, miért rúgta ki Xavit

Tejszínhub

Először szólalt meg Xavi menesztése és Hansi Flick kinevezése óta Joan Laporta, a Barcelona elnöke. A katalán egyesület első embere a klub hivatalos honlapjának adott interjújában megindokolta, hogy az egész tavasszal marasztalt spanyol szakembernek miért kellett mégis távoznia – írja a Sportal

 

„Azt mondta nekem, hogy bízik a csapatban, de a kijelentései és a sportigazgatóval folytatott beszélgetései alapján úgy tűnt, mintha megváltozott volna a véleménye. Ez arra késztetett, hogy újragondoljam a helyzetet, és úgy éreztem – a vezetőséggel együtt –, hogy változtatnom kell – mondta Laporta. – Flick kinevezésén már akkor is gondolkodtam, amikor újra átvettem a klub irányítását (2021 tavaszán – a szerk.). Xavi januári bejelentése után (amikor a spanyol tréner lenyilatkozta, hogy a szezon végén távozik) rögtön elkezdte tanulmányozni a csapatot, és nagyon pozitív jelentéseket kaptunk róla. Sokkal jobban ismeri az együttest, mint gondoltuk volna. Képesnek érzi magát arra, hogy ezekkel a játékosokkal bármelyik ellenfelet legyőzze.”

SOCIAL MEDIA