2020 és 2022 között az Insomnia egyszer már ellátta a KÖKI full service kommunikációs ügynökségi feladatait, majd a 2024-es tenderen ismét ők lettek a befutók.
„Nagyon örültünk, hogy a KÖKI ismételten bizalmat szavazott nekünk, és meghívást kaptunk a tenderre, mert a stratégiai megközelítésünkön túl kamatoztatni tudtuk mindazt a tapasztalatot és tudást, amit a korábbi együttműködés során megszereztünk. A helyismeretünk is nekünk dolgozott, illetve az, hogy előzőleg már részt vettünk a KÖKI egy korábbi arculati megújításában” – mondta el Misinszki Ákos, az Insomnia ügyvezetője.
„Az első közös egyeztetéseken világossá vált, hogy a KÖKI vezetői mindenképpen folytatni kívánják a 2020-ban megkezdett fejlesztéseket, korábban soha nem látott szintre emelve ezzel a bevásárlóközpont színvonalát. Büszkék vagyunk rá, hogy ezen az úton tovább kísérhetjük a KÖKI-t, és mi is hozzájárulhatunk a sikereihez” – zárta le a beszélgetést az Insomnia ügyvezetője.