A dm Magyarország forgalma 17 százalékkal nőtt az elmúlt gazdasági évben

Hírek Kiemelt

A dm az elmúlt gazdasági évben nagy mértékben fektetett az áraiba: a 4,7 százalékos országos infláció mellett a dm márkás termékek áremelkedése mindössze 0,58 százalék volt, a tartós ár stratégia jegyében pedig a már tavaly is listázott termékek 50 százalékának nem változott az ára. Emellett a digitális szolgáltatásokba, a fenntarthatóságba, az üzlethálózatba és a munkatársak fejlesztésébe invesztált jelentősen a drogérialánc. A vásárlók ezeket a jövőbe mutató intézkedéseket a dm-csoportban (Ausztria és 11 társországa) 16,5% százalékos forgalomnövekedéssel jutalmazták. A gazdasági közösség forgalma először szárnyalta túl az 5 milliárd Eurós határt.

 

A vállalat a vásárlók nagyfokú hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja, amely során sikerül összehangolnia egymással látszólag ellentmondásban álló tulajdonságokat: bár korunkat a fekete-fehér gondolkodás jellemzi, például az olcsó kontra minőség és fenntarthatóság, a dm folyamatosan újra gondolja a pozícióját, és stratégiájában a hatékonyságot, a szinergiák kihasználását és a magas minőséget igyekszik egyedülálló módon összehangolni.

Ezt a modellt úgy tudjuk megvalósítani, hogy legattraktívabb árakat kínáljuk, miközben a legesztétikusabb és leghívogatóbb üzleteket hozzuk létre vásárlóinknak. Nem a lehető legszélesebb szortimentet célozzuk meg, hanem a vásárlók számára legvonzóbb, minőségi drogéria választékot állítjuk össze. Jelenti továbbá azt is, hogy kompetens és segítőkész munkatársaink segítségével különleges dm-atmoszférát teremtünk üzleteinkben, miközben a digitális szolgáltatások terén is az innováció motorjai kívánunk lenni” – fejtette ki Csoknyainé Horváth Gertrud ügyvezető, utalva az olyan hangsúlyos fókusztémákra, mint a termékválaszték és az üzletek kialakítása, valamint a munkatársak minőségi munkafeltételeinek biztosítása.

 

Kiegyensúlyozott növekedés a dm csoportban

Sikeres 2023/24-as gazdasági évre tekint vissza a dm gazdasági közössége, Ausztria és társországai (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Bulgária, Észak-Macedónia, Olaszország) 1947 üzletben (+1,9 %), 5248 Millió Euró (+16,5) forgalmat értek el (Euró éves átlagárfolyamokkal számolva).

A dm Magyarország forgalma több mint 244 milliárd Forint volt az elmúlt gazdasági évben (628 millió Euró), a bolti forgalom 17 százalékkal nőtt, az online forgalom pedig 20,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.  A gazdasági év minden hónapjára jellemző volt a kétszámjegyű forgalmi fejlődés, azonban az infláció lassulásával a mennyiségi fejlődés vált elsődlegesen meghatározóvá. A vásárlások száma – bővülő kosárérték mellett – közel 10 százalékkal nőtt. A 4,7 százalékos országos infláció mellett a dm márkás termékek áremelkedése mindössze 0,58 százalék volt, a tartós ár stratégia jegyében pedig a már tavaly is listázott termékek 50 százalékának az ára nem változott.

A dm a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe alapján a 2023/24-es gazdasági évben növelni tudta a részesedését a teljes vegyiáru-szektoron belül mind a teljes piacon, mind a drogériák körében, valamint megőrizte piacvezető szerepét a drogéria csatornában. *

A ConsumerPanel országosan reprezentatív felmérése szerint a dm a diszkontok után a legnagyobb PL részesedéssel bíró lánc, ugyanakkor a legnagyobb növekedést könyvelhette el az időszakban. A drogériákban kapható termékkörben a dm vásárlói a leglojálisabbak. **

A Hungary Advantage Report 2023 Voice of the Supplier programban résztvevő szállítók – melynek keretén belül közel 50 szállító értékelt 13 kereskedelmi láncot – a dm-mel való együttműködést találták a legjobbnak.***

Befektetés a digitális platformokba és szolgáltatásokba

A dm-csoport több millió Euró értékben hajtott végre fejlesztéseket az üzlethálózatot, a logisztikát, az IT-rendszereket érintően, ezzel a lépéssel is bizonyítva, hogy a vállalat a drogéria kiskereskedelemben az innováció motorja kíván lenni. A dm jövőbeli digitális lehetőségei szempontjából igazi mérföldkő az országspecifikus IT-rendszerek idén megvalósított egyesítése egy közös rendszerbe: ezzel a folyamatok mind a 14 dm országban egységesek lettek. Ennek eredményeként a munkafolyamatok és a vásárlók számára nyújtott digitális szolgáltatások javítását célzó alkalmazások mostantól sokkal költséghatékonyabban működtethetők.  A dm a szinergiákat kihasználva fejleszti határokon átívelően az informatikai folyamatait is, ezáltal még hatékonyabban képes kiszolgálni a vásárlói igényeket. A munkafázisok optimalizálása és az automatizáció egyben lehetőséget biztosít arra is, hogy több idő jusson a magasabb hozzáadott értékű feladatokra. Az elmúlt gazdasági évtől a konszern minden munkatársa számára elérhetővé vált a dmGPT, a dm saját digitális asszisztense, amely jelentősen megkönnyíti a kollégák mindennapi feladatait.

 

További fejlesztések az omnichannel értékesítés terén

A digitális szolgáltatásokból a vásárlók is profitálnak, hiszen a dm úttörő szerepet tölt be az omnichannel kiskereskedelemben. Ennek fontos eleme a dm App, amely nemcsak a bevásárlás terepe, hanem a termékinformációk fontos és innovatív felülete is. A digitális és offline értékesítési módok, szolgáltatások és kommunikációs csatornák továbbra is szorosan kapcsolódnak egymáshoz, az online és az offline térben is kiemelt fókuszt kap a   drogéria active beauty törzsvásárlói programja, amelynek több mint 1,3 millió regisztrált tagja van (+ 6% az előző gazdasági évhez képest).  A vásárlók továbbra is szívesen élnek az online vásárlás és a törzsvásárlói program adta lehetőségekkel.  Az active beauty kártyás vásárlások aránya 57%, az online kuponok használati aránya 12 hónap alatt az aktív regisztráltak között: 39,49 % volt. A dm App-ot közel 2 millió felhasználó töltötte le, ez 2023. szeptemberhez képest több mint 78%-os növekedést jelent.****

Olyan különleges megoldások is segítik a kommunikációt, mint a népszerű dmLIVE videók, amelyekből idén több mint 40 adást átlagosan közel 4000 ember követett figyelemmel hetente. Az adásokkal olyan különleges események kapcsán is találkozhattak a vásárlók, mint a dm tavaszi Beauty Workshop rendezvénye, ahol a természet inspirálta szépség különleges fantáziavilágába invitálták a vendégeket. Jól mutatja a fizikai és az online tér összhangját ez az esemény, továbbá az is, ahogy a dm a szépség szakértőjeként mindkét teret jól használja, hogy elérje vásárlóit. Egyrészt rendkívül színes online szépségápolási tartalmakat készít folyamatosan, másrészt offline a dm Szépségbuszában tavasszal és ősszel 20-20 helyszínen várta országosan sminkeléssel, hajformázással és tanácsadással az érdeklődőket.

A dm az online platformjait a folyamatos fejlesztésekkel, optimalizálással és a vásárlói szokások feltérképezésével minél inkább az egyéni igényekre szabja. A drogéria célja, hogy releváns termékeket, szolgáltatásokat nyújtsanak vásárlóiknak: jelenleg közel 13 000 termék közül kerülhetnek a virtuális kosárba termékek, több mint 800 termék csak online érhető el. Az átlagos kosárérték öt százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az online FMCG kiskereskedelmi elégedettségi index a dm kiemelkedően erős pozícióját mutatja a versenytársak között, vásárlói elégedettek a rendelés folyamatával, a termékek minőségével, a készlet rendelkezésre állásával, a széles választékkal.

A szállítási módok tekintetében a korábbi két szállító partner mellé (DPD, Sprinter) csatlakozott a Magyar Posta is, illetve megnyílt a lehetőség a DPD csomagautomatáinak igénybevételére, illetve elindult Budapest öt kerületében az aznapi házhozszállítási lehetőség fenntarthatóbb közlekedési eszközökkel. Tesztelés alatt áll saját csomagautomata hálózat fejlesztése, valamint az önkiszolgáló kasszák mintájára a scan and go lehetőség is.

Invesztíció az üzlethálózat fejlesztésébe és a fenntarthatóságba

A digitális szolgáltatások fejlesztésével párhuzamosan a dm folytatja a beruházásokat az üzlethálózat terén is, hogy tovább növelje azok vonzerejét. A dm csoport fiatalabb piacain továbbra is a bővülés jellemző, az elmúlt gazdasági évben a 12 országban 37 további üzlettel gyarapodott a hálózat. A dm Magyarország esetén a boltszám évek óta szinte változatlan, a kétszámjegyű forgalmi növekedést azonos boltszám mellett sikerült elérni.  Továbbra is a minőségi expanzióra, az üzletek átalakítására, fejlesztésére fektetik a hangsúlyt, 262 egységben letisztult és vásárlóbarát légkörrel várják a vásárlókat. Négy bolt bezárása mellett három új üzletet nyitottak, hat költözött új helyre, négyet bővítettek, kettőt pedig felújítottak.

A dm-tagországokban összesen 150 üzletet korszerűsítettek, bővítettek, és költöztettek át. Szeptember végére a dm-csoportban már 480 üzletet szereltek fel új designelemekkel, a következő gazdasági év végére pedig a csoportban található összesen 1.947 üzletből mintegy 750 üzletet látnak el az új arculattal. Az üzletterek átalakítása és design-ja hatékonyan segíti, hogy a dm terei különleges hangulatot árasszanak és érzelmi élményt is nyújtsanak a vásárlóknak.   Az üzletberendezés és az üzletek átalakítása során nagy hangsúlyt fektetnek az ökológiai lábnyom csökkentésére is, a lehető legtöbb elemet újrahasznosítják.

A fenntarthatósági törekvések részeként a dm idehaza tovább haladt a már megkezdett úton: a 2023/24-es gazdasági évben 21 üzlet vált le a fosszilis energiahordozókról, jövőre további 14 üzletben tervezik a leválást. Összesen 9 üzlet, a saját tulajdonú érdi raktáruk, valamint a pátyi bérraktáruk tetején található napelem, további 25 helyszínen vizsgálják a telepítés lehetőségét a következő gazdasági évben. Az üzleteik 95%-a az üzlettérben és a szociális részeken is LED-es megvilágítást kapott. A vásárolt áram 100 %-a zöld forrásból származik, a jelenlegi zöldáram származási garancia helyett a dm vizsgálja a közvetlen zöld áram beszerzés lehetőségét magyarországi napelemparkból.

 

Úton a kibocsátásmentes logisztika felé

A drogérialánc logisztikai hálózatának dekarbonizációjának részeként intermodális szállítást vezettek be: 2024. júliusáig az ennsi (Ausztria) elosztóközpont 14 beszállítóját és a magyarországi pátyi dm márkás elosztóközpont 13 beszállítóját kombinált szállítási formára állították át.  Ez elsősorban a belgiumi, németországi, franciaországi és svédországi beszállítóktól való nagy távolságok áthidalását segíti. Az útvonal nagy részét sínen teszi meg az áru, az elő- és utószállításokat végzik teherautókkal közúton a gyártóüzemektől a terminálig, illetve a termináltól az elosztóközpontig. Ezzel nemzetközi szinten 2025 végéig 400 tonna CO2 megtakarítására számít a vállalat, 2026-ig pedig évi 700 tonna CO2 kibocsátás elkerülése várható. Vizsgálják továbbá az elektromos és HVO teherautók (hidrogénezett növényi olajjal hajtott teherautók) használatát is az érkezési termináltól az elosztóközpontokba történő szállításhoz.

 

Női egészség edukáció és segítség a menstruációs szegénységben érintetteknek

A nemzetközi szinergiák, innovációk kihasználása mellett a drogéria továbbra is megőrizte emberarcú vonásait: kiemelt téma volt az elmúlt évben a munkatársak és a vásárlók testi és lelki egészsége, a vállalat folytatta egészségbusz roadshow-ját is, idén már 41 állomásra érkezett meg a szűrőbusz. A társadalmi felelősségvállalás részeként idén aktivitásaik fókuszában a női ciklus állt, nemzetközi szinten egy hiánypótló menstruációs kutatást is elvégeztek. Magyarországon a megkérdezett nők 66 %-a úgy érzi, a menstruáció kimondottan nehéz témának számít a társadalomban, így a dm az edukáció és a menstruációs szegénység terén is aktív szerepet kívánt vállalni: a kiskamasz korosztály számra könnyen befogadható ismeretanyag létrehozásában segítette anyagi forrás biztosításával a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületét.  Az edukációs anyagokat széles körben elérhetővé teszi az egyesület, a dm támogatásával pedig a hátrányos helyzetű kiskamaszokhoz is elviszik ezt a fajta tudást workshopok formájában. Ezzel párhuzamosan országszerte hátrányos helyzetű kiskamaszokat és nőket támogattak menstruációs higiéniai eszközökkel a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve.

A dm mindig is figyelt arra, hogy társadalmi ügyekben is aktívan részt vegyen, Együtt egymásért név alatt dolgozta ki hosszú távú stratégiáját. Állandó CSR programjainak köszönhetően 260 családnak biztosítottak pelenkatámogatást az elmúlt évben is 25 millió forint értékben, óvodások napvédelmét segítette a Nap gyermekei program, a Black Friday átszínezésével pedig az aznapi forgalom 5%-ával, több mint 30 millió forinttal támogatták a Magyar Dietetikusok Szövetségének és a Felelős Gasztrohős Alapítvány Mentor palánták kortárs edukációs programját, hogy így segítsék a gyerekek egészséges életmódra nevelését.

 

Másként élik meg a munkát – fókuszban a munkavállalók támogatása

A fenntarthatóság szociális aspektusának részeként a munkavállalók támogatása és a minőségi munkakörnyezet megteremtése is kiemelt terület.  Magyarországon 3882 munkatárs tartozik a dm közösséghez, Ausztria és társországokban összesen 28 353 fő.

Az „Éld meg másként a munkát” munkáltatói mottóhoz hűen a keretfeltételeket tavaly is számos területen tovább erősítették. Stabil, kiszámítható feltételek mellett dolgozhatnak a munkatársaknak, a raktárban és üzlethálózatban 12 százalékos, a központi osztályokat érintően 10 százalékos béremelést kaptak januárban a kollégák. Az anyagi juttatások mellett béren felüli juttatás és számos jólléti, kényelmi elem áll a munkavállalók rendelkezésére. Pozíciótól függetlenül mindenkinek egész éves egészségbiztosítási csomag jár a vállalatnál, illetve továbbra is rendelkezésre áll az úgynevezett Számíthatsz ránk! program, ahol a nap 24 órájában ingyenesen elérhető szakértői segítséget kaphatnak a kollégák egy-egy esetleg krízis esetén. Az egészségmegőrzést motiváló előadások is segítik, kéthetente online jógára lehet becsatlakozni, gyümölcsnapok biztosítják a vitaminbevitelt, az egészséghetek programsorozat során saját egészségnagykövetek közreműködésével hívták fel a figyelmet egy-egy fontos témára. A munkatársak társadalmi részvételét segíti, hogy két napot önkéntes munkával tölthettek el tavaly is egy általuk választott szervezetnél; szeptemberig 512 napot és 3597 munkaórát dolgoztak így önkéntesként. Az üzletek pedig saját hatáskörben termékadománnyal segíthettek lokális ügyeket, hogy még közelebb kerülhessenek a közösségekhez.  Az egyéni fejlődéshez továbbra is folyamatos képzési lehetőséget biztosítanak, ezeken tavaly közel 1400 kolléga vett részt. Az üzletek javarésze képzőhelyként is funkcionál, több, mint 10 éve fogadnak szakmai gyakorlatos tanulókat a duális képzés keretein belül. 124 végzős tanulóból 21 a dm-nél kezdte meg pályafutását.

Sokrétű tevékenysége elismeréseként a vállalat ismét elnyerte a Családbarát Hely Tanúsító védjegyet, a Megbízható Munkáltató, illetve a Randstad attraktív munkáltató elismerését is.

 

Vásárlóbarát drogéria díjnyertes termékekkel

A gazdasági sikerek mellett az elmúlt gazdasági évben is több témában is díjazták a dm munkáját. A PPH Média Év boltja versenyén a 434. kiskunhalasi dm üzlet drogéria kategóriában elnyerte a rangos Év Boltja 2024 díjat, szintén a PPH Média versenyén a dm active beauty törzsvásárlói programja pedig az Év Vásárlóbarát Díját kapta meg a Hűségprogramok, promóciók kategóriában.

A drogéria dmLIVE Shopping kampánya a világ egyik legnagyobb influencer marketing versenyén a Global Influencer Marketing Awards 2024-en Londonban a harmadik helyet szerezte meg a világ legjobb nyolc kampánya közül.

A szolgáltatások mellett a dm termékeit is díjazták, az Elle Beauty Awards 2024 versenyen a zsűri a #cleanbeauty/natúr tusfürdő kategóriában az alverde ultra sensitive krémtusfürdőjét, míg a #cleanbeauty/natúr arc hidratáló kategóriában az alverde vadrózsás arcápoló olaját választotta a legjobbnak. Emellett együttesen a zsűri és az olvasók szavazatai alapján a #cleanbeauty/crueltyfree kategória első helyét a Balea natural beauty tusfürdője kapta.

A PPH Media Év sajátmárkás terméke pályázatán két kategóriában is a dm márkák hozták el az első helyezést. A kozmetikumok főkategória arcápolás alkategóriájának győztese az alverde arcápoló olaj bio vadrózsával lett, a mentes háztartás főkategóriában a mosogatószer alkategória legjobbja a Denkmit nature Pro Climate kézi mosogatószer-koncentrátum lett.

 

* Forrás: AC Nielsen Piackutató Kft. RMS Index, Total Hungary és Drogéria piac, értékbeli eladás és részesedés az elmúlt 12 hónap időszaka alapján; 2024 szeptemberig bezárólag

** Forrás: Kereskedelmi Analízisek riportok – Drogéria fókusz – április 2024 vs 2023

***Forrás: Advantage Program 2023 – Voice of the Supplier

**** Forrás: Payback, dm 2024.09., Google Play, appStore, dm 2024.09.

 

 

SOCIAL MEDIA