Összefog a Master Good és a Bátor Tábor

Hírek Kiemelt

Szeptembertől a Master Good a Bátor Táborral kezd hosszabb távú együttműködésbe, amelynek keretében a promóciós címkével ellátott Füstli termékek eladásából befolyt összeg egy részét, egészen pontosan csomagonként tíz forintot a Bátor Tábor számára ajánlanak fel.

 

„Kiemelten fontos számunkra, hogy olyan ügyek mellett álljunk ki, amelyek életeket, sorsokat, gondolkodásmódokat formálnak. A Bátor Tábor élményei pedig pontosan ezt nyújtják. Korábban is figyelemmel kísértük és támogattuk őket, de idén egy magasabb szintre szerettük volna emelni együttműködésünket. A Füstli a cégcsoport egyik legnépszerűbb és legnagyobb mennyiségben forgalmazott almárkája. Büszkék vagyunk rá, hogy szeptembertől a Füstli vásárlói nemcsak minőségi terméket választanak, de egy jelentőségteljes ügyben is részt vesznek, mely által hozzájárulunk egy fenntarthatóbb és igazságosabb jövő építéséhez” – nyilatkozta Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa az együttműködés bejelentése kapcsán.

 

A táborlakóknak és az önkénteseknek is segítség a támogatás

„Hatalmas érték számunkra ez az együttműködés. A Master Good felajánlása nagyon nagy segítséget nyújt nekünk ahhoz, hogy továbbra is életre szóló élményeket adhassunk a súlyosan beteg gyermekeknek. Sok kis támogatás összeadódik majd. Bízunk benne, hogy a Master Good támogatásával képesek leszünk fontos fejlesztéseket megvalósítani” – mondta Szabó Andrea, a Bátor Tábor Adományszervezési és marketing igazgatója.

Az együttműködésből származó támogatás nagy segítség. Az összeg nagyságától függ majd, milyen fejlesztésre tud sor kerülni a jövőben: „A legkülönbözőbb dolgok finanszírozására és célok megvalósítására kell gondolni” – kezdi a tervek felsorolását Szabó Andrea, a Bátor Tábor Adományszervezési és marketing igazgatója: „A tábor területén van egy minikórház, ennek köszönhetően a súlyosan beteg gyerekek is felhőtlenül érezhetik magukat nálunk. Két vizsgáló és négy pihenőszoba, gyógyszer-szoba, raktár, akadálymentesített fürdőszoba biztosítja az egészségügyi csapat munkáját. Ezt szeretnénk fejleszteni. Nem minden táborozó családja rendelkezik autóval vagy engedheti meg magának, hogy az ország másik végéből eljusson a hatvani táborhelyre. Az ő utaztatásuk minden évben nagyobb összeget emészt fel. Fontos számunkra az is, hogy a tábor legújabb programjához, a cirkuszhoz is további kellékeket szerezzünk be, hogy a suliprogramunk eszköztárát bővítsük, illetve, hogy az önkénteseink számára megfelelő mentálhigiénés segítséget nyújtsunk. Végtelen a tervek, célok száma. A Master Goodnak végtelenül hálásak vagyunk a támogatásáért.”

A Master Good és a Bátor Tábor együttműködésének keretében szeptember második hetétől találják meg a vásárlók a boltok polcain a promóciós címkével ellátott Füstli csomagolásokat.

 

SOCIAL MEDIA