Nemsokára eltűnik Magyarország egyik legismertebb márkája, a Sága

Hírek Kiemelt

A Füstli 25. születésnapjára megújult csomagoláson már csak finom jelzés utal Magyarország egyik legnépszerűbb és legismertebb márkájára.

 

Hazánk legnagyobb baromfifeldolgozója a Master Good 2020-ban vásárolta fel a Ságát, Magyarország piacvezető baromfi húskészítmény gyártó vállalatát, mely olyan márkákat tudhatott magáénak, mint a Selyemsonka, a Dino vagy az éppen idén 25-ik születésnapját ünneplő Füstli. Az elmúlt 3 év a technológiai invesztíció jegyében telt, most jött el az idő arra, hogy a Master Good márka a csomagoláson még hangsúlyosabban megjelenjen. A cég ezzel a lépéssel nem titkolja, fokozatosan elbúcsúzik majd Magyarország egyik legismertebb márkájától, a Ságától. A fogyasztók egyelőre mindkét márkajelzést látják majd a termékeken.

Bárány László

„A Sága megvásárlásával a Master Good egyszerre vásárolt márkanevet és piacot, valamint a sárvári gyár készítménygyártó kapacitását” – magyarázza Bárány László, a Master Good tulajdonos-ügyvezetője „A cégcsoportnak korábban nem volt készítménygyára, az akvizícióval vált lehetővé, hogy teljesen bezárjuk az integrációt a továbbfeldolgozói szegmensben. Az azóta eltelt időt a gyártási technológia fejlesztésének szenteltük. A Master Good a modern gyártósorokban hisz. A Sága esetében a menedzsment mindig elkötelezett volt a minőség iránt, általunk kellő tőke is került hozzájuk. Közel 4,5 milliárd forintot költöttünk gépekre, a termékekkel pedig nem csak Magyarországon, de a régióban is megjelenünk.”

További változás az utóbbi években az alapanyag beszerzési forrása. A Sága eddig vásárolt alapanyagokból készítette termékeit. Most a Master Good baromfifeldolgozó hátterének köszönhetően kizárólag jó minőségű, GMO-mentes termelésből származó csirke alapanyagokat használ.

„A fogyasztók számára a Sága márkanév egy rendkívül magas, valóban közel 100%-os ismertséggel bír. Tudjuk, hogy bátor lépés elengedni egy ilyen márkanevet. Egyelőre a co-branding megoldást választottuk, a termékeken mindkét logo megjelenik, hosszú távon azonban a Master Good márkát tartjuk majd meg. A fogyasztók számára ez jelenti ugyanis a garanciát arra, hogy egy hazai, valóban felelősen működő, több mint 100 éves tudással rendelkező, innovatív vállalat termékét választják” – magyarázza lépésük okát Bárány László.

A Master Good 100%-ban családi tulajdonban van. A Bárány család 116 éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A tradíciót elindító első generáció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt. Az általuk képviselt, szakma iránti elkötelezettség generációról generációra szállt.

 

SOCIAL MEDIA