Generációváltás: Béres Marcell a Béres Gyógyszergyár új elnöke

Karrier Kiemelt

Új fejezet kezdődik a Béres történetében 2024 szeptemberében: hazánk piacvezető gyógyszergyára ismét generációváltáshoz érkezett. Dr. Béres József, aki közel 25 évig volt a vállalat elnöke, átadja pozícióját fiának, Béres Marcellnek.

 

Az 1989-ben alapított Béres Gyógyszergyár történetében – hazánkban szinte egyedülálló módon – ez már a második generációváltás. Nemzetközi statisztikák szerint világszerte csupán a családi vállalkozások körülbelül egytizede éri meg, hogy a tulajdonos család harmadik generációja sikeresen átveszi a vezetést. Az id. dr. Béres József innovatív találmányára alapozva született vállalat az elmúlt évtizedek során, ifjabb dr. Béres József elnöksége alatt, Magyarország legnagyobb családi tulajdonban lévő gyógyszergyárává fejlődött, melynek termékei nemcsak Magyarországon, hanem határainkon túl is elismert márkákká váltak.

Béres Marcell: a jövőnk kulcsa a tradíciókra épülő folyamatos innováció

Béres Marcell tíz éve csatlakozott a családi vállalathoz, ahol az elmúlt hat évben innovációs igazgatóként és az Igazgatóság tagjaként szakértelmével és elkötelezettségével bizonyította, hogy méltó utódja lesz édesapjának.

„Kevés olyan vállalat van, ahol a márkanév egyben a család neve is – ez számomra nemcsak extra felelősséget, de extra motivációt is ad! Együtt nőttem fel a Béressel, lépésről lépésre, kényszerérzet nélkül alakult ki bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, hogy szeretném egyszer átvenni, egy következő szintre emelni. Büszke vagyok arra, hogy generációról generációra adjuk át azokat az értékeket, amelyek sikeressé tettek bennünket, hogy a folytonosság, a tradíció és a megújulás, a folyamatos innováció nálunk kéz a kézben járnak.” – mondta Béres Marcell, aki elnökként is azért fog dolgozni, hogy a vállalat tovább erősítse pozícióját a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt.

 

Dr. Béres József a háttérből segíti fiát

Dr. Béres József, aki 2000-ben szintén édesapjától vette át az elnöki posztot, az Igazgatóság tagjaként a jövőben is aktív szerepet vállal a vállalatcsoport életében, tapasztalataival és tanácsaival segíti fiát az elnöki teendők ellátásában. „A generációváltás valójában nem egy pillanat, hanem a Béresnél egy hosszú, tudatos folyamat eredménye, melynek egyik fontos mérföldköve a mostani. Ez minden családi cég életében egyfajta próbatétel, de meggyőződésem, hogy a családunk generációi közti értékazonosság kiváló alapot biztosít ehhez. Hiszem és tudom, hogy a fiam is ugyanazokat az alapértékeket fogja képviselni, amelyekre édesapám és én építettük a Bérest. Számomra ez a sikeres jövő egyik legfontosabb záloga.”

 

Változás a vezérigazgatói poszton is

A Béres elnöki pozíciójában történő generációváltással egyidejűleg, 2024 szeptemberében új vezérigazgató is érkezik a Béres Gyógyszergyár élére: a nyugdíjba vonuló Major Ferencet Sipos Balázs váltja, aki nemzetközi gyógyszeripari felsővezetői tapasztalattal csatlakozik a csapathoz. Az új vezérigazgató célja, hogy a Béres értékeire és elért eredményeire építve, folyamatos innovációkkal továbbfejlessze a vállalatot, hogy a kiváló minőségű Béres készítményekkel egyre szélesebb körben szolgálják az emberek egészségét itthon és a külpiacokon is.

 

Dr. Béres József

Dr. Béres József okleveles vegyész, a kémia tudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, 1989-től a Béres Gyógyszergyár tudományos igazgatója, 2000-től 2024-ig elnöke.

Dr. Béres József

Pályafutását a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetében kezdte, majd az 1989-ben megalakuló Béres Részvénytársasághoz csatlakozott, támogatva édesapja, id. dr.  Béres József feltaláló munkáját. Tudományos igazgatóként, később alelnökként aktív szerepet játszott a vállalat elindításában, majd felépítésében. 2000-től 2024-ig tartó elnöksége alatt a Béres Gyógyszergyár hazánk legnagyobb magyar tulajdonban lévő számos piacvezető termékkel rendelkező gyógyszergyárává fejlődött.

Elnöksége idején a gyógyszergyártás és forgalmazás mellett a vállalat működése további tevékenységekkel bővült. A Béres 2002-ben tulajdonrészt szerzett a hazai gyógyszer-nagykereskedelem piacvezető vállalatában, a Hungaropharma Zrt.-ben. Ugyanebben az évben Béres József feleségével, Béres Klárával borászatot alapított a Tokaji Borvidéken, Erdőbényén.

Dr. Béres József elkötelezett a magyar kulturális értékek megőrzése iránt. 2009-ben jelent meg Szép magyar ének című énekeskönyve, melyben népdalokat, népies és egyházi énekeket gyűjtött össze.

Munkásságának fontosabb elismerései: Magyar Művészeti Akadémia Aranyérme (feleségével együtt) (2011); Magyar Érdemrend Középkeresztje (2012); Államalapító Szent István Érdemrend és Díj (2013); Pro Urbe Budapest díj (2014); Magyar Gazdaságért Díj (2014); Szolnok Város Díszpolgára (2018); Dr. Orbán István Emlékérem (2019); Óbuda-Békásmegyer Díszpolgára (2019), Wahrmann Mór-érem (2022), Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Díszpolgára (2023), Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (2023).

Nős, három gyermek édesapja. Felesége, Béres Klára a Béres Gyógyszergyár Igazgatóságának tagja, kommunikációs igazgató, a Béres Alapítvány elnöke. Gyermekei közül a két idősebb – Regéczy-Béres Melinda és Béres Marcell – a Béres Gyógyszergyárban dolgoznak, az Igazgatóság tagjai.

 

Béres Marcell

Béres Marcell id. dr. Béres József feltaláló unokája, dr. Béres József fia.

Béres Marcell

Közgazdász végzettségű, 2014-ben Vezetés és szervezés szakon szerzett diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen, illetve CEMS Nemzetközi menedzsment mesterszakon a Stockholm School of Economics-on.

Első gyógyszeripari tapasztalatait egy német családi vállalatnál, a Biogrund GmbH-nál szerezte, majd 2014-től a Béres Gyógyszergyár munkatársa lett, ahol a controlling, termékmenedzsment és logisztika-készletgazdálkodás területeken dolgozott. 2017-től az Igazgatóság tagja, 2018-tól innovációs igazgatói kinevezést kapott, a termékinnovációs folyamatok koordinálásáért, az új termékötletek hatékony megvalósításáért felelt. 2024 szeptemberétől a Béres Gyógyszergyár elnöke.

Elkötelezett a Béres márka több mint 50 éves történetének és értékeinek megőrzése, valamint technológiai és piaci innovációkkal a Béres Gyógyszergyár egészségmegőrző piacon betöltött hazai vezető szerepének és nemzetközi jelenlétének további erősítése iránt.

Fontosnak tartja, hogy a magyar családi tulajdonú vállalatok tulajdonosaival együtt dolgozzon annak érdekében, hogy ezen cégek sikeres generációváltása révén a magyar gazdasági élet egyre meghatározóbb szereplőivé válhassanak, ezért aktív szerepet vállal a Felelős Családi Vállalatok Magyarországon Egyesület (Family Business Network Hungary – FBN-H) életében, 2022 óta az egyesület elnökségi tagja.

Nős, egy gyermek édesapja.

 

 

SOCIAL MEDIA