Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén

Karrier Kiemelt

Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává. Az eddigi ügyvezetőt, Alberto di Leót váltó szakember Magyarország, valamint a három országot (Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina) felölelő Adria régió piacaiért felel.

 

Tamás személyében 2015 óta most van először újra magyar ügyvezetője a társaságnak. „Nagy megtiszteltetés Magyarország egyik legnagyobb FMCG cégét ügyvezetőként irányítani. A legfőbb prioritás számomra, hogy az Unilevert az egyre nehezedő körülmények ellenére – vezetőtársaimmal közösen dolgozva – megtartsam egy támogató, együttműködő közösségnek, mert ez az alapja bármilyen hosszútávú üzleti eredménynek” – mondta a szakember.

Tamás 2017-ben csatlakozott az Unileverhez, összefogva minden értékesítési csapat munkáját, Head of Customer Development pozícióban, ahol munkájával jelentősen hozzájárult az Unilever folyamatos növekedési pályára állításához. Tamás széleskörű iparági tudást hozott az Unileverhez, hiszen korábban igazgatói és ügyvezetői tapasztalatot szerzett a Danone és Mars cégeknél, négy éven át pedig a Márkaszövetség elnöke is volt. Tamás nős, két nagylány büszke édesapja.

„Biztos vagyok benne, hogy utódom irányításával a vállalat helytáll ebben a megszokottnál kihívásosabb környezetben is. Sok sikert kívánok Tamásnak az Unilever Magyarország élén” – mondta Alberto di Leo. A most leköszönő ügyvezető igazgató irányítása alatt valósult meg a veszprémi Algida jégkrémgyár több mint tízmilliárd forintos, valamint a nyírbátori háztartásvegyipari üzem mintegy 23 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása, illetve alakult ki az a széles körű adományozási program, amelyet a Covid-járvány és az ukrajnai háború tett szükségessé.

 

SOCIAL MEDIA